km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Őrizetbe vették a halálkamion gyanúsítottjait

Őrizetbe vették a "halálkamion" gyanúsítottjait

A francia és a belga rendőrség 26 embert vett őrizetbe embercsempészet gyanújával az essexi "halálkamion" ügyében folyó nyomozással összefüggésben. A házkutatások során 21 illegális bevándorlót találtak a hatóságok.

 

A délkelet-angliai Essex megyében tavaly október 23-án egy bolgár rendszámú hűtőkamionban harminckilenc vietnami holttestét találták, akik egy illegális bevándorlók Nagy-Britanniába csempészését szervező nemzetközi hálózat áldozatai lettek. A 15 és 44 év közötti áldozatok megfulladtak a túlhevült raktérben. Több embert, köztük a kamion északír sofőrjét őrizetbe vették. Őt embercsempészettel és gyilkossággal vádolták meg.
    

A hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a kedden folytatott brüsszeli és párizsi házkutatások során 13 embert Belgiumban, szintén 13-at Franciaországban állítottak elő. A művelet során három gépkocsit, nagy mennyiségű készpénzt és elektronikus eszközöket foglaltak le. Az átkutatott lakásokban 21 illegális bevándorlót találtak, akiket biztonságba helyeztek.
    

A bűnszervezet ázsiai, elsősorban vietnami származású illegális bevándorlók Egyesült Királyságba jutását intézte belgiumi és franciaországi átutazással. Az embercsempészek feltételezhetően napi több tucat embert szállítottak életveszélyes körülmények között a szigetországba a La Manche-csatornán keresztül.
    

Embercsempészetért egy évtől tizenöt évig terjedő börtönbüntetés, valamint azonosított áldozatonként, illetve a határokon átcsempészett vagy átcsempészni kívánt illegális bevándorlókként pedig 1000 és 150 ezer euró pénzbírság szabható ki - írta az Europol. (MTI)

 

Borítókép: The New York Times


 

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hétfőtől több vonat megy a Balatonhoz
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhoz, „ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai hozzáférését, fejlődését” – tudatta a vasúttársaság az MTI-vel vasárnap.
Haladás Viktória: remek győzelem a DVTK elleni szezonzárón
A szombathelyiek Kovács Virág, Pintér Tekla, valamint Hécz Zsuzsanna találataival 3-2-re diadalmaskodtak a miskolciak ellen és így a 6. helyen zárták a bajnokságot.
Villanyoszlopnak és háznak csapódott egy autó Meggyeskovácsiban, eltűnt a sofőr
Egy kisfiú vette észre a roncsot, reggel értesítették a hatóságokat, de a baleset feltehetőleg hajnali 1 óra körül történt, mert akkor ment el az áram a Szabadság utcában.
Már csak négy hét van a 2024-es önkormányzati és EP-választásokig
Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását.
Agresszív és türelmetlen sofőrök, gyorshajtás, büntetőfékezés – így közlekednek a magyarok a buszsofőrök szerint
Az elsőbbségadás figyelmen kívül hagyásával, vezetés közbeni telefonálással, gyorshajtással, büntetőfékezéssel, agresszivitással és türelmetlenséggel is veszélyeztetik az autósok egymást, valamint a közösségi közlekedési járművek vezetőit és utasait – erősítette meg a közismert tényeket az a nem reprezentatív felmérés, amelynek segítségével a Volánbusz azt szerette volna megtudni, hogy milyennek látja a hazai közlekedési kultúra színvonalát több mint 10 ezer autóbusz-vezetője.