km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Orbán: emelt szintű készültség a kórházakban

Orbán: emelt szintű készültség a kórházakban

A kormányfő mindenkit arra kért pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy regisztráljon a koronavírus elleni vakcináért. Így húsvétra az összes jelentkező megkaphatja az első adagját, és ezzel pedig Magyarországon lesz messze a legmagasabb az átoltottság az unióban - tette hozzá Orbán Viktor.

 

A határoknál mindenképpen szigorításokra van szükség a járvány erőteljes felfutása miatt - mondta a miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: szigorú utazási szabályokra van szükség. Ahogy fogalmazott, még az üzletembereknek is meg kell érteniük, hogy a járvány gyors terjedését előidéző vírusmutánsok miatt az Európán kívüli, akár üzleti célú utazásokat is radikálisan korlátozni kell. Hozzátette: sokan készülnek a jelenlegi helyzetben olcsóbban elérhető egzotikus utazásokra, holott éppen Afrikából hozhatók be a fertőzőbb vírusváltozatok.


Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy az operatív törzs péntek reggeli ülésén emelt szintű készültséget rendelt el a kórházakban, amelynek során a vezénylési listát is át kell tekinteni. Azt mondta, vissza kell hozni azt a készültségi fokot, amelyet áprilisban vagy novemberben alkalmaztak az intézményekben.


A miniszterelnök ismertette: a megelőző 24 órában 4668 új fertőzöttet találtak és 123-an veszítették életüket a járványban. 451 ember szorul lélegeztetőgépre, kórházban pedig 5027-en vannak. A szabad kórházi ágyak száma 15 ezer 831, míg a lélegeztetőgéppel is rendelkezőké 2296. A következő két-három hétben várhatóan drasztikusan nőni fog a fertőzöttek száma - erősítette meg a kormányfő -, így az egészségügy terhelése is.


Közölte ugyanakkor: mivel az oltást alapvetően a háziorvosokra alapozzák, így azok beadására lesz elegendő ember.


A kormányfő megjegyezte: bölcs volt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, amikor korábban nem engedte, hogy a kórházak visszatérjenek a normál működéshez. Így most bekapcsolódhatnak a járvány elleni küzdelembe azok, akik nem vesznek részt a normál ellátásban.


A Moderna vakcina teljes, lehetséges kontingensének le nem kötéséről szóló sajtóhírre úgy reagált: "lekötésben jók vagyunk", 17 millió vakcina van lekötve. Az unió által rendelt készítmények azonban az előrejelzettnél is lassabban érkeznek, így orosz vagy kínai vakcina nélkül nem lenne mivel oltani. A védekezés irányítói - így ő maga is - azonban hamarosan hozzájuthatnak a kínai oltáshoz.


A miniszterelnök felelőtlenségnek nevezte egyes politikai szereplők viselkedését és azt mondta: a baloldal oltásellenes, álhíreket gyárt, bizonytalanságot szít és le akarja beszélni az embereket arról, hogy beoltassák magukat, holott ez az egyetlen esély.


A miniszterelnök kérdést kapott az Európai Bizottság esetleges kötelezettségszegési eljárásairól a határok bizonyos fokú lezárása miatt. Úgy fogalmazott: mindenki aggódik, hogy megbénulhat az európai gazdaság az áruszállítás korlátozása miatt, ezért próbálják azt visszaszorítani, de jelenleg olyan nagy a baj, hogy nincs itt az ideje egymás felelősségre vonásának. Minden országnak magát kell megvédenie, közben pedig fenn kell tartania a gazdasága működtetéséhez szükséges kellő áruáramlást - tette hozzá.


Kijelentette azt is: inkább védi az Európai Bizottságot, bár lehetne akár "fenéken billenteni" is, amiért olcsóbban próbált vakcinát szerezni, így időt vesztett. A bírálat szerinte "eső után köpönyeg", a testületet a beszerzésben támogatni kell, ugyanakkor több lábon is kell állni. A magyar stratégia két lábon áll, a vakcinaengedélyezési jog nemzeti hatáskörben is megvan, és Magyarország él is ezzel.


A miniszterelnök az oltási programot meglehetősen jól szervezettnek ítélte, ami sikeresen halad. Hozzátette: jelenleg több ember lehetne beoltható egyszerre, mint amennyi oltóanyag rendelkezésre áll.


A kormányzati oldalak elleni kibertámadásról szólva azt mondta: bár Magyarországnak elvileg nincsenek ellenségei a világban, "de ezt nem mindenki gondolja így". A nemzetközi térből érkeznek ilyen támadások - fogalmazott, megjegyezve: belső támadások is vannak, politikai jellegűek és vannak "gyengeelméjűek", olyan számítástechnikához jól értők, akik örömöt látnak az ilyen támadásokban. Hozzátette: folyamatosan fejleszteni kell a védelmi rendszereket.


Szólt arról is, hogy a járvány harmadik hullámában sok tízezren veszíthetik el a munkahelyüket "és senkit sem hagyhatunk az út szélén". Beszámolt a bértámogatási és a munkahelymentő programokról, hozzátéve: a támogatásokat nemcsak az újranyitásig biztosítják, hanem az azt követő első hónapban is. Jelenleg 55 ezerrel kevesebb embernek van munkája, mint egy évvel ezelőtt, így a következő hónapokban legalább ennyi munkahelyet kell létrehozni.


A kormányfő kérdést kapott az állatvédelmi konzultációról is. Azt felelte: fontos kérdésről van szó, Ovádi Péter miniszteri biztos "bombázza is" javaslatokkal, most azonban a járványkezelés a legfontosabb, így ezekkel a kérdésekkel várhatóan azután tudnak foglalkozni. (MTI)

 

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.