km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia
Nem oltatta be magát, kidobták a rockbandából

Nem oltatta be magát, kidobták a rockbandából

Pete Parada, a The Offspring amerikai punk rock együttes dobosa azt állítja: azért dobták ki nemrég a bandából, mert nem akarta beadatni magának az oltást.

 

A dobos egészségügyi okok miatt, a saját orvosa ajánlására döntött úgy, hogy nem adatja be magának az oltást, ugyanis egy ritka autoimmun betegségben, Guillain-Barre-szindrómában szenved.

 

Sajnos számomra az oltásnak sokkal több kockázata van, mint előnye – írta.  Hozzátéve: egy évvel ezelőtt egyszer már felépült a vírusból, így bízik benne, hogy nem lesz baja az oltás nélkül sem. 

 

A bejegyzésben kiemelte, hogy nem haragszik a társaira, mivel „ők is csak azt teszik, amit a legjobbnak látnak, akárcsak én”.  A történetét viszont azért szerette volna megosztani, hogy mások is tudják: nincsenek egyedül azzal, hogy hátrahagyták őket. 

 

Hozzátette: bár nem örül annak, ami történt, azt elfogadhatónak tartja, ha megbeszélés alapján hasonló döntésre jutnak egymással egyenlő felek. Azzal viszont nem ért egyet, ha a hatalom birtokosai (kormányzatok, szervezetek, cégek munkaadók) egészségügyi kötelezettségeket fogalmaznak meg azokkal szemben, akiknek nincs hatalma. 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
legfrissebbek
Az áradó Rába szigetéről mentettek embereket a tűzoltók Vasban
Dugólétrák és kötelek segítségével menekítették ki a bajbajutottakat.
Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Balogunyomnál egy Mercedes nyergesvontató lengyel vezetője volt figyelmetlen és a társának a szerelvényébe tolt egy álló személyautót. Szombathelyen csúcsidőben tolta össze a sort egy MAN teherautó.
A hét végén is folytatódik a záporos, zivataros idő
Folytatódik a záporos, zivataros időjárás a hét végén is, többórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pert nyert a polgármester Dankó István ellen, jótékony célra fordítja az összeget
Hende Csaba titkárságvezetője, korábban államtitkára Dankó István beperelt, mert a közgyűlésen azt találtam mondani, hogy számomra tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz, olvasható dr. Nemény András polgármester Facebook-oldalán.
Eddig hat jelölés érkezett a „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra
Hat jelölés érkezett a frissen alapított „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki sokat tesz a közösségért. Már tart a szavazás, a jelöltekre június 16-ig lehet voksolni egy online űrlapon. A díjat az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében, az első teraszkoncerten adják át.