km/óra
  2022.11.28., hétfő  •  Stefánia napja
Négyen meghaltak egy vonat és személygépkocsi ütközésében Tapolcánál

Négyen meghaltak egy vonat és személygépkocsi ütközésében Tapolcánál

Négyen meghaltak, egy ember életveszélyesen megsérült szombat délelőtt Tapolcánál, ahol egy vonat és személygépkocsi ütközött - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

 

A rendőrségi tájékoztatás szerint: a baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt.


Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves nőt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.


Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amelyről a két település polgármesterét is tájékoztatta.


Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.


A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: a Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat Kisapáti közelében ütközött egy személygépkocsival. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg - tették hozzá.


A baleset miatt várhatóan kora délutánig szünetel a vasúti közlekedés a szakaszon között, Tapolca és Badacsonytomaj között a vonatok helyett pótlóbusz közlekedik. Ezért az észak-balatoni Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani - jelezték.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a badacsonytomaji hivatásos, a tapolcai önkormányzati és a szintén tapolcai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik a műszaki mentés mellett a vonat utasainak átszállításában is segítettek. (MTI)
 

Fotó: MTI/Varga György

Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Busszal ütközött össze egy személyautó Szombathelyen, teljes útzár a Szelestey utcában
Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő
Hetek óta tartanak a tanár- és diákdemonstrációk szerte az országban, pénteken délután Szombathelyen rendeztek tanár-diák tüntetést a diákszervezetek. A Városháza előtt előbb több százan - zömében diákok - gyűltek össze, meghallgatták a felszólalókat, tanulókat, tanárokat, a szülők képviselőjét.
Most ezt kell tennünk – Jótékonysági bográcsozás egy tűzoltó gyógyulásáért
Jótékonysági bográcsozást tartottak szombaton azért, hogy támogatást gyűjtsenek a leukémiával küzdő szombathelyi tűzoltónak, Rimányi Márknak és családjának. Kollégái, barátai fogtak össze, hogy adományokkal segítsék a család megélhetését és bajtársuk gyógyulását. A rendezvény teljes sikerrel zárult, milliós nagyságrendű támogatás gyűlt össze a csapatok, a támogatók és az ételeket megvásárlók révén.
A portékák mögött az ember – a Csoki-, gasztro- és kézműves napokra látogatók nemes ügyeket is támogattak
Erdélyi Rolikát, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítványt és a Mák Dóri – DKM Alapítványt is támogatták azok, akik betértek a hétvégén a csoki-, gasztro- és kézműves vásárba. A Haladás Sportcsarnok VIP-termében 41 standon kínáltak kézműves termékeket  az alkotók az advent, a karácsony ihletésében.
Megyei II. osztály, északi csoport: az Alsóújlak elvette az Uraiújfalu veretlenségét, első ízben nyert a Kemenesalja
A Gérce hat, az Újperint öt gólt szerezve nyert hazai környezetben az őszi szezonzárón, a Gencsapáti pedig a Spari ellen tartotta otthon a három pontot. A Kemenesmagasi a Szeleste ellen aratott egygólos győzelmet, a Bozsok a Bobát múlta felül.
legfrissebbek
Graffitis vandálkodott a Fő téren - az adventi bódékat és a kirakatokat sem kímélte
Szeretnénk megérteni a firkák értelmét és hogy mennyivel több ez annál, mint amikor egy kutya a vizeletével megjelöli a fát? (Azon kívül, hogy tartósabb.) Talán valaki segít elmagyarázni.Festékszóróval érkezett a Fő térre egy ismeretlen. Szombaton reggel fedezték fel, hogy több helyen is otthagyta az aláírását, azaz tagelte a falakat, kirakatokat - írja a 112press.
Gólzáporos Haladás-győzelem
Teljesen megérdemelten nyerte meg a vasárnap délutáni bajnokit a Haladás a Kozármisleny ellen: a zöld-fehérek parádés támadójátékkal rukkoltak elő, és meg sem álltak hat találatig, igaz, közben kaptak négyet... A végeredmény: Haladás-Kozármisleny 6-4
Jótékonysági disznóvágást tartottak
Idén öt, 120-130 kg körüli sertést dolgoztak fel, a korábbi évekhez hasonlóan idén is városi támogatásból - olvasható Szombathely város honlapján.
Meghalt Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó
Hetvenkét éves korában meghalt Csapó Gábor olimpiai világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 272-szer játszott a válogatottban – írja az MTI. Csapót november elején szállították kórházba, és helyezték lélegeztőgépre, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.
Peugeot kanyarodott Chrysler elé– ketten kerültek kórházba
Szombat este két autó ütközött a Vásárcsarnok közelében. Ketten kórházba kerültek - írja a 112press.