km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Megkezdődött a szentkirályi bölcsőde építése, bontják a régi épületeket

Megkezdődött a szentkirályi bölcsőde építése, bontják a régi épületeket

Mint tegnap beszámoltunk róla, megszüntették a szabálytalansági eljárást, így elindulhat a Szedreskert Bölcsőde építése. Szerdán elkezdték elbontani a három, rossz állapotban lévő épületet, melyek helyén felépül az új a bölcsi.

A szentkirályi bölcsőde történetéről és a közgyűlési döntésről korábbi anyagunkban már beszámoltunk, ahogy arról is, hogy az állam által indított eljárás miatt egy időre felfüggesztették a projektet. 

A projekt lebonyolítója, a Savaria Városfejlesztési Kft. vitatta a Miniszterelnökség álláspontját, mondván, az állam egy korábbi szerződés-módosítási határidőt kér számon, hibásan, mivel azóta újabb módosítások történtek a megállapodásban és arra ezért már más határidők érvényesek. A képviselők bíztak a városi cég érvelésében, és egységesen - pártállástól függetlenül - arra voksoltak, hogy kössék meg a szerződést a kivitelezővel, és akkor is vigyék végig a projektet, ha az állam kihátrálna a finanszírozás mögül.

Végül a Savaria Városfejlesztési Kft. jogértelmezése bizonyult helyesnek, mert a Miniszterelnökség Helyreállítási Terv Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága hétfőn délelőtt levelet küldött a városnak, amelyben arról tájékoztat, hogy megszüntette a szabálytalansági eljárást, mert nem történt szabálytalanság

Tóth Kálmántól, a városrész képviselőjétől megtudtuk, hogy hétfőn a város leszerződött a WESTUNION-PLAN Kft-vel: szerdán 10.00-kor már a munkaterületet is átvette az építőipari cég, és elkezdődött az épületek bontása.

A Szedreskert Bölcsőde átadása ennek megfelelően 2024 év végére várható. 

 

Fotó:SZTV

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Megszüntették az eljárást, érkezhet az uniós pénz a szentkirályi bölcsődére
Megszüntették az eljárást, érkezhet az uniós pénz a szentkirályi bölcsődére
A város már alá is írta a szerződést a kivitelezővel, a Miniszterelnökség pedig megszüntette a korábban indított szabálytalansági eljárást, happy end - szerdán pedig indul is a szentkirályi bölcsőde építése, de legalábbis a cég átveszi a munkaterületet.
kapcsolódó cikkek
Megszüntették az eljárást, érkezhet az uniós pénz a szentkirályi bölcsődére
Megszüntették az eljárást, érkezhet az uniós pénz a szentkirályi bölcsődére
A város már alá is írta a szerződést a kivitelezővel, a Miniszterelnökség pedig megszüntette a korábban indított szabálytalansági eljárást, happy end - szerdán pedig indul is a szentkirályi bölcsőde építése, de legalábbis a cég átveszi a munkaterületet.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.