km/óra
  2025.02.15., szombat  •  Kolos, Georgina napja
A legkisebb hősök a legerősebbek - Lilába öltözött a szombathelyi Emlékmű

A legkisebb hősök a legerősebbek - Lilába öltözött a szombathelyi Emlékmű

Lila forgatagra invitált kicsiket és nagyokat a Zseboroszlán Alapítvány november 17-én pénteken késődélután a koraszülöttek világnapja alkalmából. A késő őszi hideg és a sötét ellenére szép számmal gyűltek össze szülők, gyerekek, nagyszülők, egykori koraszülöttek az Emlékmű rendezvényterén, ki lilába öltözve, ki lila lufival a kezében.

2011 óta ünnepeljük november 17-én a koraszülöttek világnapját, így köszöntve azokat az egészségügyi dolgozókat, akik éjt nappallá téve mentik és gyógyítják a kicsiket. Na meg persze ünnepeljük a legkisebb, de legerősebb hősöket is. Ez alkalomból pedig lila forgatagot rendezett a szombathelyi Emlékműnél a Zseboroszlán Vas megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány.

A késő őszi hideg és a sötét ellenére szép számmal gyűltek össze szülők, gyerekek, nagyszülők, egykori koraszülöttek az Emlékmű rendezvényterén, ki lilába öltözve, ki lila lufival a kezében. A program a Sunday Branch zenekar két tagjának, Grabarics Gergőnek és Radnai Máténak fellépésével indult, és mint kiderült nem véletlenül esett az alapítvány választása a feltörekvő zenekarra: három tag is koraszülött volt, így különös büszkeséggel tölti el a kis közösséget, hogy most láthatják, mekkorára nőttek és milyen sikeresek.

Sweet Child O' Mine és a Neked írom a dalt után pedig egy vers következett. A kis Horváth Vajk állt a színpadra egy lila lufival a kezében, hogy cseppnyi lámpalázzal, de elvarázsolja a közönséget B. Habarics Kitty  Korán érkeztem című versével.

A megszeppent kis hőstől dr. Grasselly Magdolna, az alapítvány elnöke és a korszülött osztály részlegvezető főorvosa vett át a mikrofont, de persze csak miután megölelgette. A főorvos asszony nagyon sok szeretettel köszöntött mindenkit ezen a kicsit hűvös, de mégis szívet melengető estén. Elmondta, nagy boldogsággal tölti el, hogy ennyi ismerős arcot lát, akik mind megvívták azt a bizonyos harcot, kitartóan küzdöttek hónapokon át a koraszülött osztályon.

„Óriási tiszteletem valamennyiüknek. Köszönjük, hogy itt vannak velünk és együtt ünnepelhetünk ma. Kívánok jó egészséget mindannyiuknak és még sok-sok ilyen találkozót!” – zárta mondandóját dr. Grasselly Magdolna.

A köszöntőbeszéd után pedig ismét a Sunday Branch-os fiúk következtek Bryan Adams slágerével, a Summer Of '69-nal. A taps után pedig következett az este legjobban várt pillanata: lilába öltözött a szombathelyi Emlékmű a kis hősök ünneplésére.

Minden 10. gyermek koraszülöttként jön a világra

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a november 17-ei koraszülöttekért világnaphoz kapcsolódóan indította el Lila nap című kampányát. Az elmúlt időszakban számos cég, intézmény és szervezet is csatlakozott a felhíváshoz, így soha nem látott összefogás jött létre a koraszülöttekért. Ennek keretein belül borultak lilába ikonikus épületek országszerte, és a közösségi felületeken is lilára váltott több cég is, hogy így fejezzék ki együttérzésüket és támogatásukat.

Magyarországon minden 10. gyermek koraszülöttként jön a világra, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) alapítói is érintettek. Saját traumáikból felocsúdva hosszú évek munkájával, és az egészségügyi dolgozókkal való folyamatos együttműködéssel elérték, hogy a koraszülöttek gondozása már a kezdetektől a szülök bevonásával történjen a Koraszülött Intenzív Osztályokon.

Rendkívül fontosnak tartják azonban, hogy a koraszülöttek ügye ne rekedjen meg az érintettek zárt burkában és minél többen tudjanak arról, hogy milyen kihívások közt kezdi életét társadalmunk jelentős hányada, valamint milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az ő szüleiknek, családjuknak és az őket nagybetűs életbe engedő egészségügyi dolgozóknak. Ezért indították el a Lila nap című országos kampányt.

CzB

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
November 17-én lilára színezik a szombathelyi Emlékművet
November 17-én lilára színezik a szombathelyi Emlékművet
A koraszülöttek világnapja alkalmából lila forgatagot rendez a Zseboroszlán Vas megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány.
Koraszülöttek világnapja: ikonikus magyar épületek borulnak lilába pénteken, köztük a szombathelyi Emlékmű is
Koraszülöttek világnapja: ikonikus magyar épületek borulnak lilába pénteken, köztük a szombathelyi Emlékmű is
A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) a november 17-ei koraszülöttekért világnaphoz kapcsolódóan indította el Lila nap című kampányát. Az elmúlt időszakban számos cég, intézmény és szervezet is csatlakozott a KORE felhíváshoz, így soha nem látott összefogás jött létre a koraszülöttekért. Ennek keretein belül budapesti és vidéki ikonikus épületek borulnak lilába és a közösségi felületeken is lilára váltanak majd a cégek, hogy így fejezzék ki együttérzésüket és támogatásukat.

Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Brutálisan hideg napok jönnek a hétvégétől
Lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek télen a télies hőmérsékletek.
GySEV: Nem mindennapos történés, hogy az utasainkat taxival szállítjuk
Olvasónk, Laci egy hete Pécsről vasúton indult haza egy Kőszeg melletti faluba, de a Pannónia Interrégió szerelvényen Nagykanizsán leváltották a mozdonyvezetőt, a helyettesére pedig 40 percet kellett várni, ezért Szombathelyen nem érte el a napi utolsó kőszegi vonatot. Aztán olyasmi történt, amire az egyszeri magyar utas egyáltalán nincs felkészülve.
Menetiránnyal szemben tekerő biciklis ütközött Suzukival, a sofőr felelőssége is felmerült
Súlyos sérüléssel járó baleset történt Szombathelyen, a Zanati út és a Pozsony utca kereszteződésében csütörtök délután, számolt be róla a 112Press.hu.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.