km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Koronavírus: továbbra sincs koronavírus-fertőzött Magyarországon

Koronavírus: továbbra sincs koronavírus-fertőzött Magyarországon

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Láng-Bognár Kinga hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t. Az információs zöld számot csaknem 1200-an hívták, az e-mail-címre több mint 500 levél érkezett.
   

Emlékeztetett arra: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány veszélyének szintjét, de ajánlásában Magyarországot nem érintette. Az operatív törzs tanulmányozta a WHO ajánlásait, és nem tartja indokoltnak szigorúbb intézkedések bevezetését, ugyanakkor nyomatékosítja az eddigieket.
   

Így a többi között azt kérik, mindenki mérlegelje a külföldre utazást. Ha az utazás mellett döntenek, regisztráljanak a konzuli szolgálatnál, ha pedig fertőzött területről érkeznek, ne menjenek közösségbe, figyeljék a tünetek jelentkezését, és azok észlelésekor telefonáljanak a háziorvosuknak. Emellett kérik a higiéniai előírások betartását.
   

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük. A mentők az eljárásrendnek megfelelően védőfelszerelésben mentek ki hozzájuk, de a kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy a hívók nem fertőzöttek.
   

Azzal kapcsolatban, hogy Szlovákiában közúti ellenőrzéseket rendeltek el a járvány miatt, Samu Attila elmondta: Magyarországon nincs ilyen korlátozás, a határok nincsenek lezárva, és nincs egészségügyi zárlat sem, ugyanakkor a schengeni határokon és a repülőtereken a megszokottnál szigorúbb az ellenőrzés.
   

A sajtófőnök elmondta azt is, hogy az operatív törzs úgy döntött, létre kell hozni egy honlapot és egy Facebook-profilt a tájékoztatás érdekében, ezek fejlesztése folyamatban van és belátható időn belül elkészülnek. Megjegyezte: ugyanakkor a lakosság rendelkezésére állnak a már ismert felületek – a kormany.hu, a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztató szolgálata és a zöldszám –, ahol információhoz juthatnak a fertőzésről.
   

Samu Attilát kérdezték arról a sajtóinformációról is, amely szerint az országos tisztifőorvos úgy rendelkezett, elkülönítő részlegeket kell kialakítaniuk a kórházaknak, illetve, hogy nem tiltották meg a potenciálisan koronavírussal fertőzött emberek látogatását. A sajtófőnök elmondta: Müller Cecília február 25-én módosította a korábbi eljárásrendet, ez a többi között az adatszolgáltatásra, a szoros kontaktus újradefiniálására tért ki és megváltoztatta a megfigyelés szabályait, de a meglévő ellátórendszerre vonatkozóan nem tartalmaz módosítást. A kórházakban korábban is volt ilyen elkülönítő részleg – tette hozzá.
   

Megjegyezte: a látogatókra vonatkozó eljárásrend keretjellegű, megengedő, és a kórházakra bízza, hogy a tisztifőorvos ajánlásait tovább szigorítják vagy nem. A védőmaszkokkal kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtófőnöke felidézte: az operatív törzs úgy döntött, a büntetés-végrehajtás készleteit a lakossági igények kielégítésére fordítják, ezért péntek délelőtt 300 ezer maszkot már kiszállítottak.
   

Megjegyezte: február 2-án jelentették be, hogy a büntetés-végrehajtás debreceni üzemében 25 ezres kapacitású gyártósort indítottak újra, ahol fogvatartottak állítanak elő szájmaszkokat. Elmondta, a gyártás folyamatos, két műszakban készülnek a termékek, és az alapanyag a további gyártáshoz biztosítva van, bár az alapanyagoknál "brutális drágulást" tapasztalnak.
   

Samu Attila azzal kapcsolatban, hogy a Főpolgármesteri Hivatal pénteken bejelentette, megalakult a fővárosi operatív törzs, közölte: az operatív törzs megkapta a főpolgármester és a főjegyző levelét. Kiemelte: a járványügyi helyzet kezelése állami feladat, ha az operatív törzs szerepet szán az önkormányzatoknak, arról az önkormányzati tájékoztató rendszeren keresztül értesítenek.
   

Jelezte: ha szükséges, hogy Budapesten az országostól eltérő eljárásrendet alkalmazzanak, akkor tájékoztatni fogják erről a fővárost. Azt mondta, helyben lehetnek olyan információs csatornák, amelyeket az operatív törzs nem ismer, csak a helyi önkormányzat.
   

Kiemelte: minden segítséget örömmel fogadnak, és köszönik, ha az önkormányzatok a szakemberek ajánlásait, a hatóságok útmutatásait figyelembe véve tájékoztatják a lakosságot.

 

Ausztriában folyamatosan emelkedik a betegek száma

 

Salzburg tartományi kormányzóhelyettese, Christian Stöckl megerősítette, hogy beteg első tesztje a SARS-CoV-2 kórokozóra pozitívnak bizonyult szombaton Salzburgban. „Az első információk szerint az érintett otthoni gondozásban van. 
A jelenlegi állapot szerint Ausztriában tíz megerősített koronavírusos fertőzés van. Két esetet jelentettek szombaton Alsó-Ausztriában, egyet Stájerországban. 

 

Tovább emelkedett a fertőzöttek száma Németországban 

 

A hivatalos adatok péntek esti összesítése alapján országszerte 63 fertőzést tartanak számon. A járvány terjedése kedden – február 25-én – gyorsult fel, azóta 47 esetet regisztráltak.
A járvány új, kedd este kezdődött szakaszában az esetek Észak-Rajna-Vesztfália tartomány egy járására, a holland határnál fekvő Heinsbergre koncentrálódnak. Ott a péntek esti állás szerint 35 fertőzést mutattak ki. A két első fertőzöttet  – egy házaspárt  – leszámítva mind otthon maradhattak, állapotuk jó, kórházi elhelyezésre nincs szükség.


A járásban további mintegy ezer fő van otthoni karanténban, mert kapcsolatba kerülhettek fertőzöttekkel.


Észak-Rajna-Vesztfália mellett Bajorország, Baden-Württemberg, Hamburg, Hessen és Rajna-vidék-Pfalz tartományból jelentettek újabb fertőzéseket kedd este óta. Így a 16 német tartomány közül 6-ot érint a koronavírus-járvány.


Az esetek többségégében sikerült feltárni a fertőzési láncolatot, rekonstruálni, hogy miként jutott be a kórokozó a fertőzött szervezetébe. Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten  – a lappangási időben – jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, aki később fertőzöttnek bizonyultak.


A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) pénteki helyzetértékelése szerint a helyzet "komoly, és dinamikusan változik", de a lakosság veszélyeztetettsége csak az alacsony és a közepes szint közötti sávban van.


A vírus terjedése miatt lemondtak vagy elhalasztottak több nagyobb szabású rendezvényt. A fővárosi hatóságok péntek esti döntése alapján nem tartják meg a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzét (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vásárát sem, amely az eredeti tervek szerint március 4-én kezdődött volna.


Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 83 ezret, a halálos áldozatok száma 2800 felett van. A járvány csaknem 60 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.


Későbbre halasztották a budapesti közép-európai divathetet


A koronavírus terjedése miatt márciusról április végére halasztották a közép-európai divathét, a Budapest Central European Fashion Week megrendezését – közölte a Magyar Divat & Design Ügynökség pénteken a rendezvény honlapján.


Az ügynökség által rendezett divathetet évente kétszer tartják meg Budapesten. A rendezvényen több mint 50 európai és más meghívott nemzetközi divattervező munkáit mutatják be a médiának és a szakmai közönségnek.


A soron következő divathetet március 12. és 14. között tartották volna, a koronavírus-járvány miatt azonban később, április 24. és 26. között rendezik meg.

 


 

Elhalasztották Kurz washingtoni látogatását, Stájerországban is megjelent a koronavírus-fertőzés


Meghatározatlan időre elhalasztották Sebastian Kurz osztrák kancellár washingtoni látogatását a koronavírus terjedése okozta helyzet miatt – erősítette meg szombaton a kancellári hivatal a sajtóban megjelent híreket.


Kurz vasárnap kezdte volna meg négynaposra tervezett egyesült államokbeli látogatását, és kedden találkozott volna Donald Trump amerikai elnökkel. Ausztriában szombatra kilencre emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma: két ember betegedett meg Alsó-Ausztriában, illetve Stájerországban is diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzöttet.
   

Stájerország tartományban egy 50 év körüli nő kapta meg elsőként a koronavírus-fertőzést. Ő nemrég tért vissza Észak-Olaszországból. Azokat, akikkel kapcsolatban állt, felszólították, hogy ne hagyják el az otthonukat. Stájerország egészségügyi referense, Doris Kampus (SPÖ) hangsúlyozta, hogy "minden szükséges intézkedést meghoztak, így a helyi lakosság biztonságban érezheti magát".
   

Péntek délutánig az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint 763 tesztet végeztek el; köztük Alexander Schallenberg (ÖVP) külügyminisztert és delegációját is megvizsgálták, ők ugyanis nemrég Iránban jártak.
   

Az osztrák fővárosban bemutattak egy vészhelyzeti forgatókönyvet. Az első legfontosabb teendő eszerint az orvosi szakszolgálat kibővítése. A lakosságnak azt tanácsolják, a tünetek észlelése esetén hívják a 1450-es, erre a célra létesített telefonszámot. A szakemberek arról is döntöttek, hogy egyelőre nem vezetnek be korlátozást a tömegrendezvények, így kongresszusok, gyűlések, sportrendezvények látogatására.


 

Október előtt nem rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolya vb-t

 

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szombaton bejelentette, hogy a koronavírus terjedése miatt október közepe előtt biztosan nem rendezik meg az elhalasztott rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot.

   
Az ISU közlése szerint megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy a szezon néhány hetes meghosszabbításával eltolja-e az eredetileg Szöulba tervezett vb időpontját, vagy áthelyezze másik helyszínre, de úgy döntött, a járvány terjedése miatt egyik opció sem kivitelezhető ésszerű keretek között.
   

A nemzetközi szövetség ugyanakkor nem mondott le a vb-ről, ugyanis megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az év későbbi részében, de mindenképpen október közepe után megrendezhető-e az esemény.
   

Az ISU tájékoztatása szerint az égisze alá tartozó többi világversenyt, így többek között a Montrealban sorra kerülő műkorcsolya-világbajnokságot jelen állás szerint a terveknek megfelelően megtartják.
   

A rövidpályás gyorskorcsolya vb-nek eredetileg március 13. és 15. között Szöul adott volna otthont, de azt már szerdán bejelentette az ISU, hogy a dél-koreai fővárosban nem  tartják meg az eseményt.
   

A Kínából decemberben indult koronavírus-járvány jelenleg leginkább a Koreai Köztársaságban terjed, ahol több mint 2300 fertőzött beteget tartanak nyilván és 16 haltak meg.
 


A testi kontaktus kerülését kéri az evangélikus egyház az istentiszteleteken

 

A koronavírus világméretű terjedése miatt a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa a testi kontaktus kerülését kéri az istentiszteleteken.

   

Az MTI-hez is eljuttatott szombati körlevélben azt kérték a hívektől, hogy az általánosságban ajánlott sűrű és alapos kézmosás mellett kerüljék egyházi alkalmaikon a testi kontaktussal járó kézfogást mind a úrvacsoraosztás előtt a "béke megosztásakor", mind a kimenetelkor, amikor szokás szerint a kapuban álló lelkész kezet fog és néhány szót vált a templomból távozó hívekkel.
   

Javasolják továbbá, hogy a lelkészek és a hívek fokozottan ügyeljenek a higiéniai szabályok betartására az úrvacsoraosztáskor. Azt kérik, hogy kerüljék a közös kehelyből ivást. Amennyiben nincs mód külön kis kelyhek használatára, akkor a lelkész mártsa az ostyát a kehelybe, és úgy adja azt oda a híveknek.

Hozzátették: e szabályok betartása mellett "jó lelkiismerettel" bátoríthatják híveiket arra, hogy a "járványveszély idején is keressék az istentiszteleti közösséget és éljenek a szentséggel, különösen az úrvacsora évében".

 

M1: elhagyhatta a karantént az óceánjáró harmadik magyar utasa is


Elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában. Az MS Westerdam másik két magyar utasát pénteken engedték ki a karanténból.


Még tizenhatan vannak megfigyelés alatt a Dél-pesti Centrumkórházban – közölték a hírműsorban. Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon. Hozzátette: eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t.
   

Emlékeztetett arra: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magasról nagyon magasra emelte a koronavírus-járvány veszélyének szintjét, de ajánlásában Magyarországot nem érintette. Az operatív törzs tanulmányozta a WHO ajánlásait, és nem tartja indokoltnak szigorúbb intézkedések bevezetését.
   

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük, a kivizsgálások során azonban bebizonyosodott, hogy nem fertőzöttek.


Módosítja izraeli menetrendjét a Wizz Air

 

A Wizz Air a koronavírus-fertőzés okozta keresletcsökkenés miatt módosítja izraeli útvonalainak menetrendjét és törli Tel-Avivba közlekedő egyes járatait március 11. és április 2. között.

   
A légitársaság szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a módosítás egy magyarországi járatot érint a Debrecen-Tel-Aviv útvonalon, ahol a tájékoztatás szerint minden héten heti két járat közlekedik majd. Az érintett járatokra foglalással rendelkező utasokat a lehető legkorábban, de legkésőbb az indulás előtt 14 nappal automatikusan tájékoztatják, és átfoglalják útjukat egy alternatív útvonalra.
   

A jegyüket a wizzair.com honlapon vagy a légitársaság mobilalkalmazásában megvásárló utasok e-mailben értesítést kapnak, amelyben választhatnak a viteldíj teljes összegének visszatérítése vagy 120 százalékának Wizz-számlára való jóváírása között - áll a közleményben.
   

A Wizz Air a héten közölte, hogy ritkítja olaszországi járatainak számát március 11. és április 2. között, ebben az időszakban 60 százalékkal csökken a légitársaság teljes olaszországi kapacitása. A menetrend változtatását szintén a koronavírus miatti keresletcsökkenéssel indokolta a légitársaság.

 


Turisztikai szakújságíró: jelentősen csökkent a Magyarországra érkező kínai turisták száma

 

A koronavírus-járvány kitörése óta jelentősen csökkent a Magyarországra érkező kínai turisták száma - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

   
A szakember közölte: tavaly nagyjából 300 ezer kínai turista járt Magyarországon, havonta 20-25 ezren érkeztek. A Budapestet érintő turizmusban is a top 10-ben voltak a kínaiak. A most januári lemondások aránya 40-60 százalék volt – tette hozzá.
   

Kiss Róbert Richárd azt is elmondta, hogy Budapest korábban népszerű úti cél volt az olaszok körében is. Magyarországra a legtöbb turista Németországból érkezett, míg Budapest a britek körében volt a legnépszerűbb – tette hozzá a szakújságíró.

 

(MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.