km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
Kék mozi: érzékenyítő film- és beszélgetéssorozat indult az autizmusról

Kék mozi: érzékenyítő film- és beszélgetéssorozat indult az autizmusról

A Különleges életek című filmmel vette kezdetét a Kék mozi sorozat idén. Vincent Cassel főszereplésével egy autizmussal élőkkel foglalkozó szervezet szélsőséges, szerethető, olykor mulatságos mindennapjaiba tekinthettek be szombathelyi fiatalok, majd vezetett beszélgetésen tudhattak meg többet az autizmusról. Március végéig, keddenként lesz hasonló alkalom. A Kék mozi érzékenyítő film- és beszélgetéssorozat 2019-ben indult a Savaria moziban.

 

Rumi Edina, az Autisták Országos Szövetségének a munkatársa az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány és a mozi közös összefogása a mostani kezdeményezés. Ez most már évek óta visszatérő program, főként az autizmus világnapjához kapcsolódóan, ami április 2-án van. Tavalyelőtt már volt egy ilyen kezdeményezésük, hogy a szombathelyi és a környező középiskolásoknak, felső tagozatosoknak kiajánlották ezt a programot. Most ebben az évben öt olyan film közül választhatnak, amely az autizmus témájával foglalkozik. 


A jelentkező osztályok maguk választhattak a megadott filmek közül. Az első vetítések már telt házasak, a későbbiekre még lehet jelentkezni. A szervezők minden érdeklődőnek igyekeznek helyet biztosítani. 


Pohánka Edit, a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a program február 1-jén indul és egészen március 22-ig tart, minden héten keddi napokon lesz egy filmvetítés.


Minden filmvetítést követően lehetőség lesz megvitatni a film által felvetődő kérdéseket autizmusban jártas szakemberrel. Ennek célja az autizmussal járó másság megismerése, elfogadása és a vele élők segítése. A szervezők a korábbi tapasztalatokhoz igazítják a programot.
Pohánka Edit hozzátette még, hogy nem a nagyteremben lesz a vetítés, mert úgy gondolják, kisebb közönséggel sokkal bensőségesebb tud lenni egy ilyen beszélgetés, sokkal érdekesebb és sokkal jobban át tudák a témát együtt dolgozni.


Eddig mintegy 450 szombathelyi diák regisztrált a Kék mozira. A szervezők elárulták, arra is volt példa korábban, hogy egy vetítés után egy diák önkéntes munkát vállalt autistákat segítő szervezetben. Ez a programsorozat igazi célja. A vetítések egyelőre zárt körűek, de dolgoznak a program kinyitásán a felnőtt nézők felé. A továbbiakban az Ízlés szerint fűszerezve, a Testről és lélekről, a Bajnokok, valamint a Ló az erkélyen című alkotást láthatják a Kék Mozi programjában. A részvételi szándékot az alapítványnál jelezhetik az osztályok. 

 

 

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.