km/óra
  2025.07.14., hétfő  •  Örs, Stella napja
Az időseket köszöntötték a moziban

Az időseket köszöntötték a moziban

Október elseje az idősek világnapja – ebből az alkalomból ünnepséget tartottak kedden a Savaria Moziban. A rendezvényen elismeréseket adtak át az idősekért végzett önkéntes munkáért a város, a megye és Vas Vármegye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége nevében.

 

A rendezvényen elsőként Majtényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet, majd dr. Nemény András polgármester köszöntötte a résztvevőket,  kiemelte a közösség erejét, ami gyógyír a magányra, és a szépkorúak élettapasztalatát, tudását, bölcsességét méltatta, amire a fiataloknak nagy szüksége van. A városvezető átadta a város Idősek az idősekért díját, amit ketten kaptak meg.


Idősek az idősekért


Anderkó István, nyugdíjas határőr alezredes nyugdíjba vonulását követően sem feledkezett meg az esküjéről. Hosszú évek óta a Szombathelyi Határőr Nyugdíjasok Egyesületének elnökségi tagja. Fontos számára a határőr hagyomány őrzése, ápolása, a határőr név fenntartása, a volt munkatársakkal való kapcsolattartás, az érdekképviseletük. Az egyesületnek aktív tagja feleségével együtt, a rendezvények állandó résztvevője, legyen az kirándulás, piknik, nőnap, sport, koszorúzás vagy bármi más. Különösen fontos számára az évente megrendezésre kerülő Ilauszki Tibor-emlékverseny, mivel személyes kapcsolat is összekötötte őket. Az utóbbi időben a főzőversenyek fő szervezője, lebonyolítója, akár Márton Napi Vásárról, akár Tepsi Fesztiválról legyen szó. Közösségi szemléletével, társadalmi együttműködésével, aktivitásával nemcsak az egyesületen belül, de szélesebb körben is példát mutat. Aktív, széleskörű tevékenysége erősíti a nyugdíjas társak összetartozását.


Tátrainé Kulcsár Irén 30 éve tagja a TIT Hölgyklubnak. 2014 óta pedig a vezetője. Egymaga szervezi a programokat, hívja meg az előadókat. Minden előadóról kis ismertetőt tart az előadás elején, bár többségük már visszajáró „barát”. Kéthetente kerülnek megrendezésre az összejövetelek, nagyon színes, változatos a témaválasztás, ami Irénke sokrétű érdeklődését is tükrözi. Előadóik között tudhatják dr. Czetter Ibolyát, Pallósiné dr. Toldi Mártát, Feiszt Györgyöt, Horváth Imre karmestert, Bujtás Ervint, Háklár Dórit. Az előadásokon kívül szervez karácsonyi, húsvéti, farsangi, valamint év végi ünnepségeket a klubtagok számára.

 

Megyei díjak


A Vas Vármegyei Közgyűlés emlékplakettjét Baki Jánosné, Borsits Ferencné és Tóth Sándor kapta.


Baki Jánosné, a körmendi Óvoda Nyugdíjas Klub tagja, aki igazi közösségi emberként segíti a klub munkáját.


Borsics Ferencné, a Vas Vármegyei Önkormányzat Nyugdíjas Klubjának tagja, aktívan közreműködik a programok szervezésében.


Tóth Sándor, a szombathelyi Szív a Szívért egyesület, az evangélikus férfikar alapítója, több egyesület tagja, számos sportesemény szervezésében vett részt.

 

A szövetség elismerései


Vas Vármegye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége több tag munkáját is díjazta.


Erdélyi János, a Vas Vármegyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesületének elnökségi és alapító tagja. Segítőkész, nemcsak a tagok, hanem kollégák, hozzátartozók is bizalommal fordulhatnak hozzá bármikor. 


Fehér Csabáné, az Aranykorúak Sportegyesületének alapító tagja, aki az egyesület életében szervezőként és versenyzőként is aktívan részt vesz. A Nyugdíjas Szövetség rendezvényein, találkozóin jelen van, segíti a rendezvények sikerét zsűritagként is. 


Gergely Jánosné, alapító tagja az Aranykorúak Sportegyesületének, a rendezvényeken elnökségi tagként és versenyzőként is részt vesz. Folyamatosan szervezi az egyesület sport- és kulturális rendezvényeit, 2022-ben 12, 2023-ban eddig 9 programot szervezett. 


Németh Győzőné, a Szombathelyi Szőlősi Nyugdíjas Klub tagja. Erzsike 8 éve rendkívül aktív tagként működik közre az egyesület munkájában. Ő végzi a klub összes adminisztrációs munkáját, jó ötleteivel segíti a közösséget összetartását. 


Pék Júlia, a Vidám Nyugdíjasok Klub vezetője. A klub 5 éve alakult, Juli hozta létre, azóta is ő a vezetője. Munkája és vezetése nyomán az egyik legaktívabb klub a megyében. 


Szabó Lászlóné, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület egyik legaktívabb tagja, aki minden rendezvényüknek nem csupán a résztvevője, hanem az előkészítés és a lebonyolítás során is feladatot vállal. A tagok között köztiszteletnek örvend. 


Szalay Sándorné, a Nyugalom Szigete Nyugdíjas Klub alapító, majd elnökségi tagja. A klub sikeres működéséhez ötleteivel, észszerű javaslataival, aktivitásával járul hozzá. Az ő érdeme, hogy a klubban megalakult a „Nagyinet”. Két éven át a téli hónapokban informatikai ismereteit kamatoztatva vezette be klubtársait az internet világába. 


A kultúrműsorok előtt köszöntötték a 95 éves Császár Jánost, aki 16 éve aktív tagja a Szöllősi Nyugdíjas Klubnak. Motorja, poétája a közösségnek, számtalan verssel és kiadott könyvével. 

 

Fotó: Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Állítják, nem veszélyes a hazai szúnyogirtás
A napokban több lapban is megjelent, hogy a hazai szúnyogirtás során használt vegyszer magzati fejlődési rendellenességeket okozhat. Erre reagált most a katasztrófavédelem által megbízott szúnyoggyérítő konzorcium és egy kártevő-mentesítéssel foglalkozó szervezet.
Öten verekedtek össze egy sárvári esküvőn, vádat emeltek ellenük
Egy sárvári esküvő közben - a lakodalmas ház előtt - tört ki verekedés még 2024 márciusában, erről számolt be a Sárvári Járási Ügyészség, amely vádat emelt az öt férfi ellen.
Nem tud ma okmányokkal és autókkal kapcsolatos ügyeket intézni a kormányablakoknál
Egy hétvégi hardverhiba hazavágta a rendszert, ezért július 14-én, hétfőn szünetel az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban.
Nagyobb kézipoggyászt enged a fedélzetre ezentúl a Ryanair
A Ryanair 20 százalékkal növeli annak a kézipoggyásznak a méretét, amelyet a jegy árában foglaltan lehet felvinni a repülőgép utasterébe, számolt be róla a Sky News. A döntés az Európai Unió friss javaslatára reagál, amely az utasbarát szabályozás érdekében nagyobb csomag engedélyezését szorgalmazza.