Hildebrand István: találkozunk a moziban!

„Budapesten született, de párnapos korában már elhozták Felsőcsatárra, ahol tíz évet töltött. A nagyapja, Hitl Antal nevelte. Ő volt a falu szabója, harangozója, postása és kisbírója. Az első képi élményeit Csatáron szerezte. Ünnepekkor ekhós szekérrel érkeztek a ’mozisok’, akik üveglapokra kézzel festett vallási jeleneteket vetítettek az iskolában. A Pinkában tanult meg úszni: kétévesen dobta be a nagypapa a vízbe… Az ottani élményei öregkorában is állandóan visszatértek. 

A színművészeti főiskolán Hegyi Barnabás operatőr (1914-1966), Radványi Géza filmrendező (1907-1986; a Valahol Európában című korszakos mozi alkotója) felvételiztette. Az Anyám tyúkját szavalta el, horvát akcentussal. Persze nem emiatt vették fel. Képeket tettek ki elé, azokból kellett kiraknia egy történetet. Mivel a nagypapa folyton Doberdóról, az első világháborús élményeiről mesélt neki, tele volt a feje ezekkel a sztorikkal. Meghal az egyik vagy a másik szülő, esetleg mindkettő, egyedül marad a gyerek… Számtalan háborús epizódot ismert. A felvételiztetőknek István képzelőereje tetszett meg, ezért kerülhetett be a főiskolára. 

1953-ban, Sztálin halála után, mint filmhíradós operatőrt küldték ki Moszkvába. A Moszfilm Stúdióba is elvitték, hogy megnézhesse, miként dolgoznak ott a nagyok. Megismerkedett Szergej Eisenstein rendező (1898-1948; az egyetemes filmtörténet egyik legjelentősebb alakja) operatőrével, Eduard Tisszével (1847-1961). Összebarátkoztak. Trükköket tanult tőle, amiket később, az első játékfilmjében, a Gerolsteini kalandban (1957) tudott hasznosítani”, meséli Konecsny Emőke. „Kis műtermek voltak, amelyekben alig volt hely, de mégis megtalálta annak a módját, miképp is lehet ezeket monumentálissá varázsolni. Hogy úgy tűnjön, hosszú oszlopsor van bennük… Igazi problémamegoldó volt. A kihívások inspirálták. Bármilyen gond merült fel, addig nem nyugodott, amíg a végére nem járt a dolgoknak. Bár én már nem dolgozhattam vele, de készítettünk róla egy portréfilmet (Jelenetek egy operatőr életéből – Hildebrand István legendáriuma), amiben hosszú órákon át mesélt a munkájáról, az életéről. A nagyjátékfilmek mellett sok kisfilmes munkát is elvállalt, a Miskolci Rövidfilm-fesztiválok rendszeres díjazottja volt. A kisebb alkotásoknál kísérletezte ki azokat az újdonságokat, amelyeket utóbb felhasznált az egész estés játékfilmeknél. Még kilencvenegynéhány éves korában is kisfilmeket készített a telefonjával. Vagy fotózott. Mindig azt nézte, miként lehetne ezt vagy azt úgy bevilágítani, hogy az érdekes legyen. Vagy legyen valami többletjelentése, minthogy csak úgy rákattintunk.”
Hildebrand István mintegy száz játékfilmnek volt az operatőre. Néhány a legismertebbek közül: Csutak és a szürke ló, Katonazene, Fotó Háber, A kőszívű ember fiai I-II., Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, A veréb is madár, Az oroszlán ugrani készül, Szerelmi álmok – Liszt, A Pogány Madonna, Psyché… Ízelítő a tévéfilmjeiből: A régi nyár, Sztrogoff Mihály, Mozart… Körülbelül háromszáz rövidfilmet fényképezett. Balázs Béla-díjat 1960-ban kapott, érdemes művész 1979-ben lett, a Magyar Filmszemle életműdíját 2008-ban vehette át. Rangos kritikai elismeréseket többször is kiérdemelt. Ám a Kossuth-díjat csak kilencvenévesen kapta meg, s 2020-ban lett a Nemzet Művésze. Mondhatni nem kapkodták el a hivatalos ítészek. 

„Korábban kétszer is fölterjesztették Kossuth-díjra… 2019-ben végre valakinek eszébe jutott, hogy itt van köztünk. Így lett aztán a Nemzet Művésze is. A szombathelyi Savaria mozis teremavató tervéről szerencsére tudott. Amikor 2018-ban Felsőcsatáron jártunk, a róla szóló dokumentumfilmnek a bemutatóját itt, a nagyteremben tartották. Akkor merült föl, milyen jó lenne, ha róla neveznék el! István eléggé hitetlenkedve fogadta, hogy ez valóban megvalósulhat, de nagyon büszke volt rá. S fontos volt számára az is, hogy Vas megye és a faluja elfogadja. Hogy nekem mit jelent ez a névadás? Még friss az élmény, hogy nincs velünk”, csuklik el Konecsny Emőke hangja. „De örülök, hogyha ápolni tudjuk az emlékét, és nem felejtjük el. Ha valaki, akkor ő halhatatlan. Mindig azt mondta, amikor díjat vett át, vagy esetleg szólni kellett a közönséghez: találkozunk a moziban!”

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint