km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Hiába hajrázott a végén az SZKKA, kitartott az Érd előnye

Hiába hajrázott a végén az SZKKA, kitartott az Érd előnye

A szombathelyiek végig nagyot küzdöttek, többször is visszajöttek a mérkőzésbe, a végén mégis az érdiek örülhettek.

 

Szombaton délután a közvetlen rivális, ám jó formában lévő Érd együttese látogatott az Aréna Savariába a K&H Liga 12. fordulójában.

 

Ahogyan arra számítani lehetett, a csapatok fej-fej mellett haladtak az elején és próbáltak fogást találni a másikon. 2-2 után aztán többek között a kiváló kapusteljesítménynek köszönhetően a vendégek 2-4-re el tudtak lépni, majd Horváth Petra nagy góljával módosult 3-4-re az eredmény. Az érdieknek volt válasza a szombathelyi találatra, ám ezt követően villámgyorsan sikerült egalizálnia Marosán György együttesének. Meglehetősen hullámzó volt a játék képe a mérkőzés ezen szakaszában, 5-7-nél ismét az a feladat állt a házigazda előtt, hogy kétgólos hátrányból felálljon. Erre meg is voltak a lehetőségek, ám az érdi blokkok nagyon a helyükön voltak és jókor érkeztek, így pedig 6-9-et mutatott az eredményjelző tizenöt perc elteltével. A folytatásban Tomasevic hiába védett nagyon fontos pillanatban hétméterest, a kapufa sokadszorra sem volt a vasiakkal, Györkös pedig üres kapura dobott gólt. 7-12-nél már öt gól volt a két csapat között, az SZKKA-nak nagyon kellett kapaszkodnia, hogy lőtávolon belül maradjanak. Ehhez kivédekezett akciókra volt szükség, illetve góllal befejezett támadásokra. Ezek közül hol előbbi valósult meg, hol utóbbi, a kettő együtt kevés alkalommal működött. A négy-öt gólos különbség így állandósulni látszott, nem volt könnyű helyzetben Marosán György csapata. A szünetre még egy góllal nőtt a differencia, 12-18-ra vezettek a narancsmezes vendégek. 

 

A második félidőben teljesen más SZKKA jött ki a pályára, akik ezúttal sem adták fel a mérkőzést. Összeállt a védekezés, majd hosszú gólcsendet követően Gorilszka talált be. Bandelier ötödik góljával feljöttek négyre a szombathelyiek (16-20), majd emberhátrányban is nagyot harcolva tovább csökkent különbséget. A 45. percben már csak hárommal ment az Érd. Tomasevic fontos védéseket mutatott be, ennek ellenére 19-24-nél újra elhúzott öttel a vendégcsapat. Két gyors Orbán-góllal megint zárkóztak a vasiak, majd Pődör is betalált, 24-27 volt ekkor az eredmény. A hajrára két góllal is megközelítette ellenfelét az SZKKA, de hiába harcolt nagyot a második játékrészben, a fontos pillanatokban megremegtek a kezek. Bár a második félidőt négy góllal Marosán György lányai nyerték, az Érd távozott győztesként az Aréna Savariából a 27-29-es végeredménynek köszönhetően.

 

A szombathelyiek legközelebb Siófokon lépnek pályára, méghozzá március 3-án.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.