km/óra
  2023.09.22., péntek  •  Móric napja
Gyereknapi forgatag az Agora – MSH színpadán

Gyereknapi forgatag az Agora – MSH színpadán

Beindul a forgószínpad a gyermeknapon, május 30-án a szárnyaikat bontogató fiatalok és profi művészek színvonalas produkciói váltják egymást az AGORA – Művelődési és Sportház nagyszínpadán. A szombathelyi és vasi diákok, óvodások, amatőr művészeti csoportok számára meghirdetett Ifjúsági Művészeti Fesztivál legjobbjai is bemutatkoznak 11 és 14 órakor. A zsűri által legjobbnak tartott produkciók között pedig bábszínházi előadások is szórakoztatják a közönséget, kinyit a Mesebolt, illetve Fabók Mancsi és a Ziránó Színház is elhozza egy-egy előadását a szombathelyieknek. Az AGORA gyermeknapi programját színesíti továbbá az Energy Dance Team bemutatója is.

 

10 óra: megnyílnak a képzőművészeti kiállítások 


–„Óperenciás” – Meseillusztrációs Rajzpályázat 2021
–„Históra” – Történelmi Képregény Rajzoló Pályázat 2021
–„Suli – Képek” – Fotópályázat 2021

 

10 óra: Fabók Mancsi Bábszínháza: A székely menyecske meg az ördög 


Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár… Meséjük fonalát ördög- szállta királykisasszonyok, ördögtől kapott ördögűző képesség, igaz mátkaság, lakodalom, s haj, még mik nem ékesítik! S hogy miként kacsint vissza történetükbe a vad menyecske? Megtudhatják a meséből! 


Díszlet: Mátravölgyi Ákos
Bábok: Lellei Pál
Rendező, előadó: Fabók Mariann

 

11 és 14 óra: Energy Dance Team bemutató 


Az Energy Dance Team 2003-ban alakult, idén válik az egyesület nagykorúvá. A térség meghatározó táncegyesülete, óvodás kortól a felnőtt korosztályig foglalkozik  a táncolni vágyókkal. Az egyesületen belül a modern tánc és hiphop műfajok hobbi- és versenycsoportjai működnek nagy sikerrel. Az egyesület vezetői Babos András és Tóth Gábor, a következő műsorszám készítője Vörös Orsolya koreográfus, művészeti vezető.

 

11 és 14 óra: Vas megyei fiatalok művészeti fesztiválja 


Előadóművészeti bemutatók vers-, mese- és prózamondás, népdaléneklés és népi hangszer, modern és kortárs tánc, maidal-éneklés és egyéb (színjátszás, hangszeres bemutató) kategóriákban. A programon a nagycsoportos óvodás korcsoporttól egészen a középiskolás korosztályig láthatunk értékes és látványos produkciókat.

 

14 óra: PLÁNtáló – Ifjúsági filmművészeti és videópályázat 2021


Az ifjúsági filmpályázatra beérkezett alkotások bemutatója és eredményhirdetése

 

15 óra: Mesebolt Bábszínház: Holdangyal 


A gyönyörűséges Holdangyal sugárzó szépsége fénybe borítja az éjszakai várost, de hiába a szépség, ha a lány fél az álmoktól. Aki az ő kezét szeretné elnyerni, annak különös feladatot kell teljesítenie: ébren tartani Holdangyalt, egészen reggelig. Ezt még senkinek sem sikerült teljesítenie, az álmok mindig győzedelmeskedtek a kérők felett, egészen addig, míg egy Aminbég nevű ifjú nem érkezik a palotába, akinek különleges képességei vannak…


Az előadás a hagyományos bábszínházi formák segítségével kelti életre az egzotikus és mégis olyan ismerős mesét, messze repítve a nézőt a képzelet birodalmába.


Rendezte: Rumi László
Az előadást a Mesebolt Bábszínház együttműködésével mutatják be.

 

17 óra: Ziránó Színház: Pulcinella kertészkedik 


Pulcinella nem más, mint Vitéz László itáliai testvére. Legjobban enni, inni és aludni szeret, s emiatt gyakran pórul jár. Nemcsak azért, mert felesége, a bűbájos Rosetta folyton veszekszik vele, hanem azért is, mert legédesebb álma közben egy ravasz és mindenre elszánt nyúl dézsmálja meg kertjük gyümölcseit. Fergeteges humorú bábjáték, élőzenével kísérve.


Rendezte: Kovács Géza Blattner-díjas
Tervezete és készítette: Boráros Szilárd
Előadók: Pfeifer Zsófia, Varga Péter Róbert

 

Regisztráció: 


A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a színházi előadásokkal kapcsolatban az alábbi szabályozások vannak érvényben a hatályos rendelkezéseknek megfelelően:
Az előadások megtekintéséhez, valamint az intézménybe való belépéshez 18 év felett védettségi igazolvány bemutatása szükséges! 18 év alatti személyek csak védettségi igazolvánnyal rendelkező 18 év feletti kísérővel érkezhetnek (egy felnőtt több gyermeket is hozhat magával)! Kérik, hogy részvételi szándékukat előzetesen a regisztracio@agora-savaria.hu email-címre jelezzék, a kiválasztott előadás(ok) és a résztvevők létszámának (felnőtt és gyermek) pontos megjelölésével. Az előzetes regisztráció nem kötelező, de az előadásokon való részvételnél előnyt élvez. A jelentkezés elfogadásáról szóló visszaigazolást kérik, hogy vigyék magukkal!


 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.