km/óra
  2025.02.07., péntek  •  Tódor, Rómeó napja
Főhajtás és koszorúzás az egykori városi főmérnök sírjánál

Főhajtás és koszorúzás az egykori városi főmérnök sírjánál

A Vas Megyei Mérnöki Kamara Bodányi Ödön méltatlan állapotban lévő síremlékét idén nyáron mintegy 1 millió forintból felújíttatta. Ennek apropóján tartottak szerdán délután megemlékezést a város egykori főmérnökének sírjánál a Szent Márton utcai temetőben.

Bodányi Ödön 1858-ban született Arad vármegyében, Münchenben járt műegyetemre. Az Éhen Gyula polgármester vezetése alatt álló Szombathelyen 1897-től nagyszabású infrastruktúra-telepítő, városrendezési munkálatok zajlottak, ebbe a programba csatlakozott be 1899 októberében Bodányi Ödön, mint városi főmérnök. A csatornahálózat kiépítése, valamint a közművek felügyelete komoly szakmai kihívást jelentett. Haláláig, 1921. január 9-ig viselte a címet. Szombathelyen temették el az év január 11-én.

Nádor István emlékező beszédében kiemelte: a vasi mérnökök Bodányi Ödön sírhelyének rendbe tételével a városért egykoron oly sokat tevő mérnök előd emléke előtt adóznak, azzal a nem titkolt szándékkal is, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a városi főmérnöki pozíció fontosságára, az esetleges visszaállítás indokoltságára.

Dr. László Győző köszönetet mondott a kamarának a sírhely rendbetételéért, majd ő is méltatta az egykori mérnököt, kiemelve azt, hogy nemcsak a szakmájában, hanem a kulturális életben is maradandót alkotott. Az alpolgármester kiemelte: az önkormányzat mindig nyitott a lokálpatrióta szakemberekkel való együttműködésre.  

A rendezvény koszorúzással zárult.

(Fotó: Nagy Jácint)

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: farsang, koncertek és tárlatvezetés
A február 8-9-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Drónokkal nézik át a megye árvíz által veszélyeztetett területeit
Huszonhat település ár-, belvíz és villámárvíz által veszélyeztetett településén ellenőrizte a kockázati helyszíneket a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állománya a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság UAV drónkezelő egysége bevonásával január 27. és február 7. között, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Szóvá tette, hogy a járdán rollerezik, életveszélyes sérülés lett a vége
Életveszélyes sérülés okozása miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt - nem jogerősen - egy rollerest a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság közleményben.
Nem volt egyértelmű a DIGI tájékoztatása, 111 millió forintos bírságot kapott
Megbírságolta a DIGI távközlési szolgáltatót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket; a jogsértés miatt 111 millió forintos bírságot kapott a cég.
Ma este avatják a Bartók Teremben a zongorák Stradiváriját
Új, világszínvonalú hangszert avatnak ma este a Bartók-teremben, egy Fazioli 278-ast, amit a zongorák Stradivárijának is neveznek. Nagyobb méretű, mint az előző zongora volt, és a hangzása is más - méltó partnere lesz a szimfonikus zenekarnak. Az új zongorát a zeneiskola növendékei, a konzervatórium tanárai, valamint Kiss Márton zongoraművész szólaltatja meg, a koncertműsor pedig éppoly sokszínű lesz, mint maga a hangszer.