km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Falco: Boris Barac és Matthew Tiby is marad

Falco: Boris Barac és Matthew Tiby is marad

Mindkét légióssal könnyen sikerült megállapodnia a klubnak, írja a gárda hivatalos honlapja.

Mint fogalmaznak, "Gráczer György így értékelte két légiósunk megtartását: Örömmel jelenthetem be, hogy újabb két játékosunkkal sikerült szerződést hosszabbítanunk. Borissal és Mattel is könnyen, gyorsan sikerült megegyeznünk, hiszen mindketten már szezon közben jelezték, maradni szeretnének.

Horvát légiósunk stabil teljesítményt nyújtott a magyar bajnokságban, ahol 35 alkalommal lépett pályára. Átlagban 20,8 percet töltött a parketten, ez idő alatt 10,4 pontot és 4,3 lepattanót szerzett, mellette pedig közel 2 gólpasszt átlagolt. A „tiszteletbeli szombathelyi” játékos fontos része Milos rotációjának, és a magyar bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is számíthatunk Borisra. Tavaly mind a 6 csoportmeccsen pályára lépett és átlagban 22,2 perc alatt 10,5 pontot szerzett. Boris a támadás mellett védekezésben is nagyon fontos láncszeme csapatunknak.

Borissal együtt a tavalyi szezon egyik közönség kedvence Matthew Tiby is még egy évre írt alá. Az amerikai magasember tavaly 43 alkalommal öltötte magára a sárga-fekete mezt. Matt átlagban 26,3 percet játszott, ez idő alatt 11,4 pontot, 6,2 lepattanót szerzett. Magasember létére remekül, 42%-kal triplázott és a büntetőket is jó százalékkal (79%) értékesítette. Friss maradónk a Magyar Kupa 4-es döntő MVP-je lett. A kupáig vezető úton, három meccsen 14 pont mellett, 5,7 lepattanót szerzett. A tripla vonalon túlról 46%-kal, a mezőnyből pedig 50%-kal célzott, és 21,7 VAL-t (összesített teljesítmény index) átlagolt.

Milos gyorsértékelése a két „új” igazolás után: Nagyon örülök, hogy mindkét magasemberünket meg tudtuk tartani. Boris már régóta csapatunk tagja, ismeri a szisztémánkat. Nagyon jól ismerjük Őt, tudjuk, mit várhatunk Tőle. Matt az előző szezonban megmutatta, hogy a pályán és az öltözőben is fontos játékosunk, ezen nem akarunk változtatni."

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.