Ez egy családias történet – látogatás a Johanneumban Szabó Miklós intézményvezetőnél

Az Evangélikus Diakóniai Központ intézményvezetője harminc éve dolgozik a segítő szakmában: nem jellemző, hogy egy 18 éves fiú műszaki végzettséggel a zsebében a Markusovszky kórház onkológiáján kezdi el a tapasztalatszerzést. Szabó Miklóst a segíteni akarás vezette erre az útra, azt, hogy az emberi élet feltétel nélküli érték, otthonról hozta. 2004-ben diplomát szerzett az egészségügyi főiskolán, előtte – munka mellett – végigjárta az ápolói ranglétra minden fokát. 2008-tól a Johanneum vezető ápolója: akkoriban önálló intézményként működött a középhegyi úti helyszín, a jelenleginél több, 72 fogyatékkal élővel és 60 idős gondozottal indult itt a szociális munka. 2019-ben miniszteri elismerést kapott az ápolók napján, ekkor már intézményvezető-helyettes, 2020-ban pedig intézményvezetője lett a Diakóniai Központnak, amely korábbi két országos egyházi fenntartású intézményt – a Nárai utcai Túróczy Zoltán Szeretetotthont és a Johanneumot – egyesítette. Ágfalván a Pszichiátriai Betegek Otthona is a központ része, azaz Miklós igazgatása alá tartozik.

Mióta intézményvezető, nincs olyan közvetlen, napi kapcsolatban a rászorultakkal, és ez lelkileg probléma is számára: – Most olyan döntéseket kell hoznom, melyek sok ember életére hatnak, ez nagy felelősség. Igyekszem a programokon jelen lenni, a gondozottak és a munkatársak számára is megszólítható lenni. Közülük jöttem, ismerem őket, ez egy családias történet. A fogyatékos ellátottaink itt, a Johanneumban, csakúgy, mint a pszichiátriai betegek Ágfalván mindig úgy üdvözölnek, mintha tegnap találkoztunk volna. Az újonnan beköltözőkkel ez a kapcsolat sajnos már nem jön létre, a kihívások más feladatok felé vitték az utamat – fogalmaz. Kérdésemre, hogy egy ilyen típusú intézmény milyen nehézségekkel néz szembe nap mint nap, elmondja, hogy a központ önállóan gazdálkodó intézmény, nagy szembeszéllel: a megemelkedett rezsi, az ételek nyersanyagára az ő életüket is megnehezíti. 350 ellátottról gondoskodik 170-180 munkatárs több telephelyen, saját főzőkonyhát, ipari mosodát üzemeltetnek.

Országos Evangélikus egyházi fenntartású intézményről lévén szó, meg kell felelni az ellenőrzéseknek, valamint  az állam, kormányhivatal, népegészségügy, katasztrófavédelem előírásainak is. A többféle szolgáltatási terület – az idősek, a fogyatékkal élők ellátása, a nevelőszülői hálózat, stb. – többféle jogszabályi környezetet vonz, s a Középhegyi úton 2016-tól családi bölcsőde is működik 1 és 3 éves kor közötti gyerekekkel, akik nem fértek be a többi bölcsődébe, vagy a szülők eleve kiscsoportos bölcsit kerestek számukra: jelenleg négy csoport van az intézmény székhelyén, a Johanneumban, mely lazább, mint a klasszikus szolgáltatás, inkább emelt szintű gyermekfelügyeletnek nevezhetnénk. A beszélgetésünk alatt is dolgoznak a munkagépek az udvarán, mely két éve építési terület: tavaly a korábbi hajléktakanotthon lakói költöztek be a Johanneum egyik felújított épületszárnyába, idén májusban egy új épületrészt terveznek engedélyeztetni, mely 20 idős lakót tud majd fogadni kétszer kétágyas lakószobákkal, külön wc-vel, fürdőblokkal és előtérrel, melyeket egy nagy közösségi tér köt össze.  

A legfontosabb és legnehezebb feladat azonban a megfelelő szakemberek bevonzása és megtartása a szakácstól az ápolóig – mondja el Miklós, célja, hogy helyben ellensúlyozza a munkatársak munkájának alacsony társadalmi presztizsét, azzal, hogy érezzék, mekkora erőforrást is jelentenek az intézménynek, és megbecsülik őket. Van toborzási bónusz, hűségpénz, cafeteria, év végi jutalom még ebben a gazdasági helyzetben is. A közösségépítés elemei az intézményi vacsorák, a közös irodatorna, a SZEDIK-estek a csokikészítéstől az élményfestésig – egy ilyen alkalommal készített kép díszíti az intézményvezetői irodát. De, és ezzel mindnyájan tisztában vagyunk, a valódi megoldást a bérek emelkedése jelentené ezen a területen is.

Probléma, hogy nemcsak az ellátott csoportok, de az itt dolgozók munkája is láthatatlan a társadalom nagy része számára, Miklósék ezért profilváltáson is dolgoznak: – Szakmailag megerősítettük, amit kellett, most kifelé nyitunk, korszerűsítjük a netes felületeinket, hogy lássák, milyen munkát végzünk. Modell értékű például, hogy a különböző ellátotti csoportjaink találkoznak: a családi bölcsink az idősek otthonában működik, de készítettünk már töpörtyűt az idősekkel, a picikkel, az értelmi fogyatékosokkal és a hajléktalanok otthona lakóival közösen. A Reményik iskolával is szorosan együttműködünk, tervezzük, hogy az értelmi sérültek ellátogatnak oda, hiszen még sosem ülhettek iskolapadban – játékos vásárlást már rendeztünk nekik, nagy sikerrel. Az idősellátás is kényes terület: olyan otthon létrehozása a cél, ahová bizalommal jön a lakó, és bízza ránk idős tagját egy család. Ehhez látniuk kell, hogy méltó körülményeket biztosítunk a bentlakóinknak.
Szociális intézményekre nem jellemzően tanúsított minőségbiztosítási rendszert is működtetnek, 2009 óta része az itteni munkának az elégedettségmérés, a szolgáltatások elemzése, ahogy Miklós mondja, a nagy tükörtartás: vannak problémák, folyamathibák, ezekkel szembe kell nézni. Emellett, mikor intézményvezető lett, kinyitotta a vezetést, nem egyszemélyben dönt, hanem a szakágak vezetőivel együtt. – Jó eredményeink vannak, és az út csak most kezdődik – fogalmaz.

Mikor megkérdezem, ekkora felelősséggel hogyan tud kikapcsolódni, Miklós elmondja, megpróbálja nem túl komolyan venni magát: otthon, családi körben lazít, kertészkedik – a nevelt paradicsomokból az intézmény kertjébe is jut majd. De ami igazán feltölti, az, ha egy jó döntés után a munkatársai vagy a lakók szemébe néz, akkor érzi, hogy megérte.

Tar Patrícia
Fotó: Nagy Jácint