km/óra
  2022.08.11., csütörtök  •  Zsuzsanna, Tiborc napja
Esőrekordok dőltek meg vasárnap

Esőrekordok dőltek meg vasárnap

Több helyen egy nap alatt több eső hullott, mint a havi átlag.

Múlt héten megjelent cikkében Lakatos Mónika, a meteorológiai szolgálat éghajlati szakértője arról írt, hogy az idei június a legszárazabb és a harmadik legmelegebb június volt 1901 óta Magyarországon.
   
Most a meteorológiai szolgálat azt közölte, hogy országos átlagban a július biztosan nem lesz a legszárazabb 1901 óta. Vasárnapra az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a rövid idő alatt várható jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt. A legtöbb csapadék Győrben esett, több helyen 80-85 milliméternyi, az egyetemi mérőállomáson pedig 88 milliméternyit mértek.
   
Kitértek arra is, hogy sok helyen (főként az ország déli felén) semmi eső nem volt, míg másutt, akár a közelben 30-60 milliméter vagy annál is több hullott, helyenként jégesővel (jellemzően borsónyi, néhol cseresznyényi méretű jéggel).

A maximumhőmérsékletben is nagy volt a különbség vasárnap: Győr környékén mindössze 22-23 Celsius-fok körül alakult a csúcs, míg az Alföld döntő részén (ahol voltak) a zivatarok előtt igazi kánikula volt.
   
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfői veszélyjelzésében azt írta: napközben elsősorban az Alföldön és az Északi-középhegységben, kisebb eséllyel a Dunántúl keleti felében alakulhatnak ki zivatarok. A legintenzívebb cellákat viharos (60-70 kilométer/órás) széllökés, 1-2 centiméter körüli jeget hozó jégeső és intenzív csapadékhullás (lokálisan akár 20 milliméternél is több eső) kísérheti. Estére fokozatosan lecsengenek a zivatarok, legtovább az Északi-középhegység térségében maradhat aktív a légkör.
   
Felhívták a figyelmet arra is, hogy ismét fokozódik a hőség, a délkeleti megyékben a napi középhőmérséklet már meghaladhatja a 27 fokot is. Az országos előrejelzés szerint a hőmérséklet kora délután 27 és 34 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

kapcsolódó cikkek
Másodfokú riasztásokat adtak ki felhőszakadás veszélye miatt
Másodfokú riasztásokat adtak ki felhőszakadás veszélye miatt
Felhőszakadás veszélye miatt az északnyugati területeken több járásra másodfokú riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggel. A katasztrófavédelem a villámárvizek veszélyére figyelmeztet.
Hőség és zivatarok is várhatók a jövő héten
Hőség és zivatarok is várhatók a jövő héten
A következő napokban ismét melegszik a levegő, a hét közepén akár 38 Celsius-fok is lehet. Emellett viszont többször várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Rengeteg játékkal és mókával ünnepli születésnapját a Kalandváros
Húszéves a Kalandváros - a születésnapot családi programmal ünnepli a létesítmény pénteken és szombaton. Lesz koncert, sportvetélkedő, kézműves foglalkozás és bábjáték is. Amikor 2002-ben elkészült a szabadtéri játszópark, nem volt hozzá hasonló a környéken. Hamar megkedvelték a gyerekek, és a népszerűsége két évtized után is töretlen.
További két útszakasz újul meg Szombathelyen, az egyik Oladon, a másik a Derkovits-városrészen
Várják a bejelentéseket a közterületi fák metszésével kapcsolatban
A Szombathelyi Parkfenntartási Kft. augusztus 15. és szeptember 30. között várja a lakossági bejelentéseket a közterületi fák metszésével kapcsolatban, olvasható a Szompark Kft. közleményében.
Javítják a szalagkorlátot, emiatt teljes útzár lesz az M80-as autóúton Csákánydoroszló és Vasszentmihály között
Az M80-as autóúton történt baleset során megrongálódott szalagkorlát helyreállítási munkái miatt teljes útzár lesz 2022. augusztus 15-16-án, hétfőn és kedden a csákánydoroszlói és a vasszentmihályi csomópontok között. A 6 és 18 óra között zajló munkálatok idején az M80-as autóút Csákánydoroszló csomópont – 7452-es jelű Csákánydoroszló-Vasalja összekötő út – 8-as főút - M80-as autóút Vasszentmihály csomópont terelőúton közlekedhetnek az autósok, közölte a Magyar Közút.
Zivatarok miatt adtak ki veszélyjelzést megyénkre is
Zivatar miatt veszélyjelzést adott ki csütörtökön 12 megyére, köztük Vasra is az Országos Meteorológiai Szolgálat.