km/óra
  2024.10.15., kedd  •  Teréz napja
Óriási volt a nyüzsgés az ELTE SEK második nyílt napján

Óriási volt a nyüzsgés az ELTE SEK második nyílt napján

Ötvennél is több szak várja a jelentkezőket Szombathelyen: pedagógus, bölcsész, közgazdász, sport, informatikai és műszaki képzések közül lehet választani.

Akárcsak a korábbi években, úgy idén is három nyílt napot tart az ELTE Savaria Egyetemi Központ az általános felsőoktatási felvételi eljárás ideje alatt. Az első decemberben volt, a második most január 24-én és még lesz egy februárban is.

Az ELTE SEK beszámolója szerint szükség van a három nyílt napra, mindegyik hatalmas siker: ahogy az első, úgy a második is teltházas volt. Óriási volt a nyüzsgés az egyetem C épületének aulájában, nemcsak Vas és a környező megyékből, hanem még Budapest környékéről is érkeztek leendő egyetemisták.

A nyílt napot Lenkai Nóra rektori biztos nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: aki az ELTE-t választja felsőoktatási tanulmányai helyszínéül, értékálló tudás birtokába jut.

Ötvennél is több szak várja a jelentkezőket Szombathelyen: pedagógus, bölcsész, közgazdász, sport, informatikai és műszaki képzések közül lehet választani. Az aulában így egymást érték a különböző karok és szakok standjai, melyeknél oktatók és hallgatók várták a fiatalokat és a szülőket, hogy válaszoljanak minden kérdésre. Folyamatos volt az érdeklődés minden asztalnál, de a legtöbbeket a felvételi eljárással kapcsolatos előadás érdekelte.

Németh Péter, a BDPK Tanulmányi Hivatalának vezetője segített abban a jelentkezőknek, hogy sikeres stratégiával vághassanak neki a felvételinek. Elmondta, érdemes számba venni, hogy a továbbtanulni szándékozók a felvételi összpontszámot adó tanulmányi, érettségi, valamint intézményi pontok közül melyikből tudnak kevesebbet, illetve többet összegyűjteni.

Idén a többletpontokat felváltották az intézményi pontok, amelyek jogcímeit és mértékét a felsőoktatási intézmények határozzák meg. A szakleírásokban lehet tájékozódni arról, hogy az ELTE szombathelyi képzései esetében pontosan miért és hány intézményi pont szerezhető. Általánosságban elmondható, hoy emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, szakképesítésért, sportteljesítményért és esélyegyenlőségi jogcímen legfeljebb száz intézményi pont jár – emlékeztetett.

Külön előadást tartottak a pszicholóia szakról és a szeptemberben induló Csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint Óvodapedagógus képzésekről illetve, megmutatták a sportszak iránt érdeklődöknek a sportcsarnokot, így bepillanthattak az egyetem életébe is.

Nagy figyelmet fordítottak egy másik új szakra is, a Z-szak, melyen a természetról tanulhatnak a hallgatók, nem tantárgyakra bontva. Az oktatás úgy oszlik el, hogy 3 napot töltenek teremben és 2 napot terepen.

Az ELTE SEK következő nyílt napja február 7-én 18 órakor lesz, ez az úgynevezett Szülői értekezlet, melyen a felsőoktatás pénzügyi aspektusaival kapcsolatos kihívásokat és lehetőségeket járják körül a téma szakértői.

Fotó: Pataki Gergő

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
legfrissebbek
Az EU megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első szakaszát Albániával
Történelmi jelentőségű, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Albániával annak érdekében, hogy az ország a lehető leghamarabb az Európai Unió tagja lehessen, jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban kedden.
Ilyen lakásfelújításokra használhatjuk fel az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő pénzünket
Miután hétfőn elkezdődött az önkéntes nyugdíjpénztárak lakáscélú felhasználásáról szóló társadalmi egyeztetés, hétfőn este felkerült a kormány honlapjára az erről szóló jogszabálytervezet - szúrta ki a Bank360.
Méhésznapra gyűltek össze a méhészek az arborétumban
Nincsenek könnyű helyzetben a méhészek - egyre problémásabb az értékesítés, a méz felvásárlási ára megfeleződött, miközben a költségek nőnek. A méhésztársadalom átlagéletkora pedig egyre emelkedik, nincs utánpótlás. Erről is szó esett az ötödik Vas Vármegye Méhésznapon szombaton a Kámoni Arborétumban. Szakmai előadások hangzottak el, megemlékeztek az elődökről és elismeréseket is átadtak.
Gellén Tibor emlékére rendeztek kutyakiállítást
Kétnapos CAC kutyakiállítást szerveztek Vasszécsenyben a 2016-ban elhunyt nemzetközi küllembíró, Gellén Tibor emlékére. Közel 700 kutya vett részt a jó hangulatú megmérettetésen mind a tíz fajtacsoportban. A bevételt Szombathely új kutyaiskolájának fejlesztésére fordítják.
Németh Szilárd szerint Európában idén télen is a magyar családok fűthetnek a legolcsóbban
És mi is világíthatunk a legkevesebbért.