
Elismerte a terhére rótt adócsalási vádat Bernie Ecclestone
A 92 esztendős milliárdos korábban tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
Ecclestone büntetőpere eredetileg novemberben kezdődött volna, de mivel a kezdeti tagadás után beismerte, hogy adócsalást követett el, az angol-walesi büntetőjog alapján a bíróság külön büntetőper nélkül is ítéletet hozhatott.
Ecclestone eltitkolt a brit adó- és vámhivatal (HMRC) elől egy 400 millió fontos (csaknem 180 milliárd forintos) vagyonrészt, amelyet egy szingapúri vagyonalapban tartott.
A HMRC az után indított vizsgálatot, hogy a Forma-1 volt irányítója 2015-ben közölte: Nagy-Britannián kívül sehol nincs olyan letétbe helyezett vagyoneszköz, amelynek bármilyen formában ő lenne a kedvezményezettje.
A vád képviselője a csütörtöki tárgyaláson kijelentette: Bernie Ecclestone annak idején tudatosan közölt valótlan vagy félrevezető információt az adóhatósággal.
Elhangzott ugyanakkor az is, hogy Ecclestone vállalta 653 millió font (292 milliárd forint) megtérítését az adóhivatalnak elmaradt adók és adóvétségért kiszabott bírság formájában. (MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.