km/óra
  2024.05.27., hétfő  •  Hella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Elhunyt a kenulegenda, Wichmann Tamás

Elhunyt a kenulegenda, Wichmann Tamás

Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 73. évében elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kajak-kenu sport legendás alakja.

 

Wichmann Tamás a magyar sport kiemelkedő alakja volt, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, olimpián pedig kétszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára, egyszer pedig ezüstérmet szerzett. Egy gyermekkori súlyos baleset után kezdett el komolyabban sportolni, hatalmas akaratereje és küzdőszelleme repítette a világ tetéjére, és tette példaképpé mindenki számára. 

Munkásságát idén januárban az Év Sportolója Gálán Életműdíjjal jutalmazták, amelyet hosszú percekig tartó vastaps kíséretében vett át a Nemzeti Színházban.  

Kövessy Róbert rendezésében idén januárban mutatták be a Magyar Lapát című filmet, ami Wichmann Tamás életútját, sportsikereit eleveníti fel, de bepillantást enged a híres Wichmann-kocsma utolsó napjaiba is. A filmben megszólalnak többek között egykori sporttársak, barátok, ellenfelek, illetve a magyar közélet különböző szereplői is. 

Wichmann Tamás február 4-én ünnepelte 72. születésnapját. 

 

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak