km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
Együtt a biztonságért - játékos baleset-megelőzés gyerekeknek

Együtt a biztonságért - játékos baleset-megelőzés gyerekeknek

Közel száz gyermek vett részt a „Biztonság Hete” keretében meghirdetett közlekedésbiztonsági programon, Szombathelyen, írja a police.hu.

A tudósításból kiderül: "A „Biztonság Hete” elnevezésű, országos kezdeményezésű program egyik legfőbb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyermekekre. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának tagjai színes programokkal készültek 2022. szeptember 20-án, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti objektumában megtartott rendezvényre.

A biztonságos, valamint a szabályos közlekedés alapjainak elsajátítását célzó foglalkozásokra a diákok azon intézményekből érkeztek, amelyek munkájukkal aktív szerepet vállaltak és vállalnak a Főkapitányság által meghirdetett vetélkedőkön, pályázatokon. A résztvevők kipróbálhatták a különböző jelzőtáblákat és közlekedési szituációkat szemléltető kockakirakókat is.

A nap folyamán nagy érdeklődéssel fogadták a rendezvényen résztvevők a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai által tartott rendőrkutyás bemutatót is.

Ne feledjék, a gyermekek biztonságra nevelését nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen a biztonságuk mindannyiunk közös érdeke!"

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.