km/óra
  2020.11.28., szombat  •  Stefánia napja
Ausztria: több intézményben ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal

Ausztria: több intézményben ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal

Közösen kell fellépni a koronajárvány esetleges második hulláma ellen - jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter hétfőn, azt követően, hogy az osztrák főváros több intézményében ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal.

"Gyors és intenzív párbeszédre" van szükség az osztrák kormány és Bécs főváros vezetése között - jelentette ki Nehammer. A konzervatív néppárti belügyminiszter elsősorban azt kifogásolja, hogy az országos koronavírus-munkacsoport és Bécs szociáldemokrata vezetése között nem zökkenőmentes az együttműködés. Hangsúlyozta: Bécsnek is érdekében áll, hogy ne következzen be egy tömeges "járványcunami", és közösen akadályozzanak meg egy esetleges második hullámot.  

Bécsben 6. kerületi menekültszállásán újabb hét ember fertőződött meg koronavírussal; az eset összefügghet egy több mint két héttel korábbi esettel, amikor egy másik menekültügyi központban 40 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, és emiatt a lakókat evakuálni kellett.  

Több mint ötvenen fertőződtek meg ugyanakkor két postai logisztikai központban is, az alsó-ausztriai Hagenbrunnban, valamint Bécs egyik városrészében, Inzersdorban. Időközben megállapították, hogy a postán történt fertőzések összefüggnek egy bécsi kerületi  menekültszálláson, valamint egy óvodában történt esetekkel. Vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, ki a felelős a történtekért. A hagenbrunni posta fertőzött dolgozói közül ugyanis néhányan Bécsben laknak.     

Peter Hacker (SPÖ), Bécs egészségügyi tanácsosa szerint "Hagenbrunnba vezetnek a szálak", az ottani logisztikai központ 300 dolgozója közül ugyanis 130-an fertőződtek meg, és ők vihették tovább a vírust az osztrák fővárosba, így az ottani menekültszállókra is. Irmgard Lechner, Alsó-Ausztria tartományi közegészségügyi főorvosa szerint ugyanakkor erre vonatkozóan nincsenek bizonyítékok. Elmondása szerint a postai logisztikai központban korábban egyetlen egy koronavírusos esetet sem diagnosztizáltak.     

Közben Hagenbrunnban a postán a dolgozók létszáma a megbetegedések miatt olyan jelentős mértékben csökkent, hogy nem tudják feldolgozni a csomagokat. Az osztrák szövetségi hadsereg katonáit "vetették be", 397 -en segítenek, hogy az országban mindenki megkapja a csomagját. "Még soha nem volt ekkora szükség a hadsereg katonáira, mint most" - jelentette ki Klaudia Tanner védelmi miniszter, amikor hétfőn ellátogatott a bevetésre váró újabb egységekhez, majd Hagenbrunnba is. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a katonák jelenleg is "Ausztria érdekében" tevékenykednek.     

Ausztriában összesen 16 201 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, közülük 14 614-en már meggyógyultak. A fertőzés szövődményeibe 629-en haltak bele. Kórházi kezelésben 196-an részesülnek, közülük 45-en vannak intenzívosztályon. Az aktív betegek száma 1026, közülük 596-an Bécsben élnek. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Osztrák egészségügyi miniszter: május végén újranyitnak a színházak Ausztriában
Osztrák egészségügyi miniszter: május végén újranyitnak a színházak Ausztriában
Május végén újranyitnak a kis és a közepes színházak Ausztriában - jelentette be Rudolf Anschober (Zöldek) egészségügyi miniszter és Werner Kogler (Zöldek) alkancellár péntek délután Bécsben.
Ausztriai határnyitás: a kisebb átkelők is megnyílnak, de kirándulni és bevásárolni még nem lehet beutazni Magyarországról
Ausztriai határnyitás: a kisebb átkelők is megnyílnak, de kirándulni és bevásárolni még nem lehet beutazni Magyarországról
Újabb utazási könnyítésekről döntött az osztrák kormány. Szombaton éjféltől megnyitották az eddig lezárt határátkelőket Liechtenstein, Csehország, Szlovákia és Magyarország irányában is és enyhítenek az eddigi az ellenőrzéseken is. Kirándulni és bevásárolni még mindig nem lehet átugrani Ausztriába Magyarországról. A szlovén és az olasz határállomások továbbra is zárva maradnak.

Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Új helyére került a város adventi koszorúja
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
legfrissebbek
Online ünnepelték idén a véradók napját
Szerdán több szombathelyi utcában is áramszünet várható
Az E.On üzemszüneti értesítője szerint 2020. december 2, án, szerdán reggel 7.30-tól délután 13.30-ig az alábbi területeken lesz áramszünet a hálózat fejlesztése miatt:
Csillogó fényárban úszik a belváros
Advent a várakozás, a felkészülés időszaka. Első hétvégéjére ünnepi díszbe borult a szombathelyi Fő tér, bekapcsolták a karácsonyi díszfényeket. A járvány miatt vásár idén nem lesz, de a karácsonyi hangulatot magunkba szívhatjuk a belvárosban. Fotósunk ezúttal a feldíszített belvárosról készített látványos képriportot. Gyönyörködjünk a csillogó fényárban úszó felvételekben!
Megölték az iráni atomprogram atyját
Tűzharcba keveredett az iráni atomprogram atyjaként ismert Mohszen Fahrizade testőrsége ismeretlenekkel Teherán mellett péntek este. A 69 éves tudós a hivatalos beszámolók szerint meghalt. Irán nem hivatalosan Izraelt sejti az akció mögött.
Decemberben ritka közel lesz egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz
Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.