km/óra
  2022.08.10., szerda  •  Lőrinc napja
Az számít, ki ácsolja a színpadot

Az számít, ki ácsolja a színpadot

A 2019-es önkormányzati választás majdnem második évfordulóján volt dr. Nemény András a Szombathelyi Televízió vendége. A nehéz évek ellenére elért eredményekről, gazdaságfejlesztésről és a javában zajló előválasztásról is kapott kérdéseket Szombathely polgármestere.

 

Válságálló szombathelyi ipar

 

A stúdióbeszélgetést megelőző pénteken friss és meglepő élmény volt, hogy Szombathely polgármestere nem állt ott a színpadon az új Schaeffler-üzem megnyitóján – pedig a cégvezetők mellett a külügyminisztert és a térség országgyűlési képviselőjét is felhívták oda. A városvezető szerint látható, hogy az ellenzéki városvezetőket ki akarják hagyni a sikerekből, nem akarják odaengedni őket azoknak a helyi beruházásoknak az átadásához, melyekben a kormány is részt vett. „Helyén tudom kezelni a dolgot. A munkában nagyon is részt vett a város, és nekem ez a fontos” – hangsúlyozta a polgármester, aki emlékeztetett, hogy az új gyáregységnek otthont adó északi ipari terület Szombathely és Söpte megállapodásának köszönhetően születhetett meg, arról nem is beszélve, hogy a város alapozta meg a beruházást útfejlesztésekkel és közművesítéssel. „Sokkal fontosabb, hogy ki ácsolja meg a színpadot annál, hogy ki áll rajta” – tette hozzá dr. Nemény András.

 

Szóba került, hogy az ipari parkban egészségipari innovációs és kutatás-fejlesztési központ megvalósításán dolgozik a város. A polgármester szerint az ágazatban hatalmas lehetőségek rejlenek, egy ilyen központ nagyot frissíthet a városi gazdasági élet vérkeringésén. Elhangzott, hogy az önkormányzat olyan cégeket vár az ipari parkba, akik fenntartható és válságálló munkahelyeket tudnak teremteni – lehetőleg környezetbarát működéssel, hogy Szombathely egy egészséges és élhető város maradhasson. Dr. Nemény Andrásék már több tárgyaláson is túl vannak lehetséges beruházó vállalatokkal. A polgármester a kötelező titoktartás mellett csak annyit árulhatott el, hogy tengerentúli és koreai cégek is vannak az érdeklődők között. „Volt olyan prezentációnk a város és az ipari park adottságairól, amit megtapsoltak a tárgyalópartnerek, pedig ez nem egy szokványos dolog” – mesélte Szombathely polgármestere.

 

Megmentették a Brenner-villát

 

Az augusztus eleji közgyűlés úgy döntött, hogy a város él az elővételi jogával és megvásárolja 28 millió forintért az egykor szebb napokat látott Brenner-villát. (A korábbi, becsődölt tulajdonos vagyontárgyaként elárverezték az épületet, amire az önkormányzatnak elővásárlási joga volt, igaz, erről még számítani lehet jogvitákra az árverésen nyertes cég részéről – a szerk.) A polgármester méltatta, hogy egyetértéssel döntött a vételről a rendkívüli közgyűlés, hiszen így nagyon jó áron szerezte meg az önkormányzat a belváros közeli épületet, a megújuló KRESZ park, illetve a felújított Víztorony szomszédságában. „A Brenner-villa jövőjéről még nem döntöttünk. Az önkormányzati hasznosítás mellett az is elképzelhető, hogy a felújítás után meghatározott célra, nyereséggel értékesítjük. Az biztos, hogy odafigyelünk rá, méltó jövője legyen az épületnek” – mondta a városvezető, aki arról is beszélt az adásban, hogy tudomása szerint Jellinek Dániel NER-közeli nagyvállalkozó szövevényes céghálója lehet a Savaria Nagyszálló tulajdonosa.

 

Karácsony Gergelyt választja

 

Dr. Nemény András szeptember 23-án, csütörtökön volt a Szombathelyi Televízió vendége. Ekkor még javában zajlott az előválasztás első fordulója, így nem lehetett tudni, hogy szoros küzdelemben dr. Czeglédy Csabát választják meg az ellenzék helyi jelöltjének. A Vas 1-es aspiránsok kapcsán a szombathelyi polgármester hangsúlyozta, városvezetői pozíciója miatt ígéretet tett arra, hogy nem kampányol egyik jelölt mellett sem, viszont teljes mellszélességgel támogatni fogja az előválasztás győztesét 2022-ben. 

 

A miniszterelnök-jelölti rali kapcsán már nem volt ilyen tartózkodó dr. Nemény András: a 99 Mozgalomban vállalt alapítói szerep után nem véletlen, hogy Karácsony Gergelyt támogatja. „Gergő egy nagyon tisztességes ember, aki még a Fidesz lejáratókampánya ellenére is nagyon sok szavazót tud meggyőzni. Jól látszik, hogy a kormányoldalon tőle félnek a legjobban, hiszen ő kapja a legtöbb támadást. A bizonytalanok közül ma tízből nyolc ember az ellenzékre szavazna, de ehhez kell nekik egy olyan jelölt, akire jó szívvel le tudják adni a voksukat. Ez Karácsony Gergely” – emelte ki a polgármester, majd hozzátette, hogy ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a több indulót ne tartaná alkalmas miniszterelnöknek. „Viszont Orbán Viktor legyőzéséig el is kell jutni. Erre a főpolgármester képes” – húzta alá.

 

Nézze vissza a dr. Nemény Andrással készült Fogadóórát!

 


 

kapcsolódó cikkek
Czeglédy Csaba nyerte a szombathelyi előválasztást
Czeglédy Csaba nyerte a szombathelyi előválasztást
A DK által támogatott jelölt mögé áll be jövőre az ellenzék a Vas 1-es választókörzetben. Ungár Péter gratulált az ellenfele győzelméhez.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Előválasztás: így végeztek a miniszterelnök-jelöltek
Előválasztás: így végeztek a miniszterelnök-jelöltek
Az előválasztáson leadott szavazatok között 616 512 voks volt érvényes a miniszterelnök-jelöltek valamelyikére.
címkék
kapcsolódó cikkek
Czeglédy Csaba nyerte a szombathelyi előválasztást
Czeglédy Csaba nyerte a szombathelyi előválasztást
A DK által támogatott jelölt mögé áll be jövőre az ellenzék a Vas 1-es választókörzetben. Ungár Péter gratulált az ellenfele győzelméhez.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Előválasztás: így végeztek a miniszterelnök-jelöltek
Előválasztás: így végeztek a miniszterelnök-jelöltek
Az előválasztáson leadott szavazatok között 616 512 voks volt érvényes a miniszterelnök-jelöltek valamelyikére.
Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
A Molnak köszönhetően újraindulhat a Barátság vezeték
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Forgalomkorlátozás Szombathelyen 2022. augusztus 20-án
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából tartandó rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi időpontban és helyen forgalomkorlátozás lesz.
A lakók már felkészültek, elindult a „zsákos hulladékgyűjtés”
Folytatódik a szombathelyi hulladékgazdálkodás zöldítése és környezetbarátabbá tétele, jelent meg a hír a SZOVA hivatalos Facebook-oldalán.
Suzuki oldalába tekert egy idős kerékpáros a temetőnél
Kedden délelőtt a Jáki úti temető felől kerékpározó asszony jobbra nézett, de az autó balról érkezett. A biciklisnek nagy szerencséje volt, hogy a személyautót vezető asszony balra húzta a kormányt, de így is ütköztek, írja a 112press.hu.
Folytatódnak az útfelújítások
A Derkovits-lakótelepen és Oladon kezdődtek meg a munkálatok.