km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Az öröm lángja is fellobbant Szombathely város adventi koszorúján

Az öröm lángja is fellobbant Szombathely város adventi koszorúján

A harmadik, az örömöt jelképező rózsaszín gyertyát is meggyújtották ma Szombathely adventi koszorúján, a Berzsenyi téren.

- A hit és a remény után ma felgyullad az öröm lángja, s a hit és a remény mellett most már nemcsak az ünnepi készülődés hangulata, hanem az öröm is a lelkünkbe költözik. A mai nap különlegességét az is mutatja, hogy az adventi koszorú harmadik gyertyáját nem lila, hanem rózsaszín szalag díszíti, hiszen a mai nap liturgikus színe a rózsaszín - köszöntötte a Berzsenyi téri gyertyagyújtásra összegyűlteket Kéner Balázs, a Polgármesteri Kabinet kommunikációs vezetője Szombathely önkormányzata nevében, majd, advent harmadik vasárnapja előestéjén, Aranyosi Ervin költőt idézte:

„A szeretet ünnepére készül minden lélek. Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.”

- Ma, amikor majd a harmadik gyertya lángja is fellobban, arra a világosságra is gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította Jézus születésének napján. Eljött a világ világossága, és a sötétségből fényt hozott mindannyiunknak - zárta szavait Kéner Balázs, majd felkérte Steindl-Papp Juditot, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkészét az ünnepi igehirdetés megtartására.

Advent harmadik vasárnapjának előestéjén az adventi koszorú rózsaszín gyertyáját dr. László Győző alpolgármester gyújtotta meg.

A jövő heti, negyedik gyertyagyújtási szertartás jövő szombaton, 23-án délután 5 órakor kezdődik majd a díszbe öltözött Berzsenyi téren. 
A gyertyagyújtást egyházi szertartás előzi meg, melyet dr. Székely János megyéspüspök fog celebrálni. 

Fotó: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó cikkek
Szombathelyi advent: fellobbant az első gyertya lángja
Szombathelyi advent: fellobbant az első gyertya lángja
Szombat délután a Berzsenyi téren ünnepi liturgia keretében, gyönyörű hóesésben gyújtották meg az első gyertyát a város adventi koszorúján.
Kigyúlt a remény lángja Szombathely adventi koszorúján
Kigyúlt a remény lángja Szombathely adventi koszorúján
Szombat délután a Berzsenyi téren fellobbant az adventi koszorú második gyertyájának fénye. A gyertyát Horváth Soma alpolgármester gyújtotta meg. Az ünnepi liturgiát Jakab Bálint református lelkész celebrálta.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.