km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
A tavalyihoz képest 51-gyel több, 642 elsőéves hallgató tanul majd a SEK-en

A tavalyihoz képest 51-gyel több, 642 elsőéves hallgató tanul majd a SEK-en

Kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat. Idén 20-25 százalékkal visszaesett a jelentkezők száma, ami főként a vidéki egyetemeket sújtotta. Szombathelyen ez a tendencia nem látszik, sőt, tavalyhoz képest 51-gyel több, összesen 642 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait az ELTE Savaria Egyetemi Központban (SEK) - erről sajtótájékoztatón számoltak be a kampusz vezetői.

 

Németh István, az ELTE-SEK rektorhelyettese így fogalmazott: "Nálunk plusz 8,6 százalékos emelkedés van, ez a SEK-en működő szakokra összesen vonatkozó érték. De külön örömre ad okot, amit hangsúlyozni kell, hogy a pedagógusképzéshez kapcsolódó képzési területen, ahol országosan 40 százalék volt a visszaesés, ott a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ 5 százalékos hallgatói létszámnövekedéssel számolhat idén."


Sikeres volt a kampány, amelynek az üzenete az volt: tanárokra szükség van és lesz, továbbá megtörtént a pedagógusképzés digitalizálása, a módszertani fejlesztés, ami vonzó a fiatalok számára - ez lehet az eredményesség titka - hangzott el. 204-en a pedagógusképzésben, 147-en a bölcsészettudományi, 140-en a gazdaságtudományi képzésekben tanulnak majd. Elindul a turizmus-vendéglátás alapszak, és 52 hallgatóval a pszichológia szak is. A gépészmérnökképzés létszáma 31-ről 26-ra esett vissza, a mesterképzés idén el sem indul, ugyanakkor nőtt az érdeklődés a programtervező informatikus szak iránt. A bekerülési ponthatár az alap- és osztatlan képzésekben átlagosan 359 lett, ami 6-tal magasabb a tavalyinál. A pótfelvételi szabályai még nem tisztázottak, a kormány átdolgozza a rendszert, valószínűleg államilag finanszírozott helyekre is lehet majd jelentkezni.


Németh Péter, az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Tanulmányi Hivatalának a ezetője azt javaslja mindenkinek, hogy figyelje a sajtóhíreket, figyelje a honlapjukat, mert frissíteni fogják azonnal az adataikat. Biztos, hogy minden olyan képzésüket, amit a normál felvételi eljárásban elindult, azt a pótfelvételi eljárásban is meg fogják hirdetni.


A tanévkezdés a járványhelyzet alakulásától függ, augusztus 24-ig élnek az eddigi korlátozások, az egyetem pedig többféle forgatókönyvvel készül a továbbiakra. Augusztus 1-től Németh István Zalaegerszegen dolgozik, a Savaria Egyetemi Központ élére rektori biztost neveznek majd ki, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatói pályázatát pedig már kiírták.

 

 

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.