km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Schrammel-múzeum: téglák őrzik a kezük nyomát

Schrammel-múzeum: téglák őrzik a kezük nyomát

Nevek, aláírások, rajzok, szimbólumok kerültek azokra a nyers téglákra, amiket később a Schrammel-gyűjteménynek helyet adó új múzeum homlokzatába építenek be. A pecsételő akcióban közéleti személyiségek, művészek, sportolók és civilek is részt vettek. 1800 egyedi tégla díszíti majd az egykori Éva-malmot, ahová Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus életműve kerül.

 

A barátságtalan időjárás miatt az eredetileg szabad térre tervezett programot a Városháza aulájában tartották meg. Sokan eljöttek, hogy ellássák kézjegyükkel a téglákat. Dr. Nemény András polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és méltatta Schrammel Imre művészetét. Úgy fogalmazott, hogy Schrammel Imre a valódiban dolgozik, az igazat mutatja meg a műveiben, köszönet jár érte, hogy ezt az életművet Szombathelyre helyezte, és nekünk adományozta.


Az új múzeum kialakításáról 2015-ben született egyezség, arra a Modern Városok Programban 280 millió forint támogatást kapott a város. Dr. Puskás Tivadar, a város korábbi polgármestere szívügyének tekintette, hogy Schrammel Imre alkotásai méltó helyre kerüljenek. Azt mondta, Szombathely mindig büszke volt szülötteire, Szombathely büszke Szent Mártonra és Schrammel Imrére.


A kerámia az igazmondás anyaga - mondta köszöntőjében Schrammel Imre. A Vas megyéhez ezer szállal kötődő művész 111 alkotását adta szülővárosának. Hangsúlyozta, örül, hogy művei itthon maradnak, mert külföldön nem értik meg őket. Hozzátette, a legkorábbi időktől kezdve a tegnapelőtti munkákig mindenből van itt. A földből készített dolgok az embert bizonyos fajta gondolkodásra és fegyelemre késztetik, mert a föld az élő anyag maga.


Az első téglákat dr. Nemény András és dr. Puskás Tivadar látták el aláírásukkal és a város címerével. Az egyedi pecsételőket Veres Gábor szobrászművész előre elkészítette. Később sokan mások is karcolhattak a nyers téglákba - szignókat, rajzokat, szimbólumokat. 


Délután fél 6-ig várják a szombathelyieket pecsételésre, bárki otthagyhatja kézjegyét a nyers téglákon. Maga Schrammel Imre is megjelölt néhányat.  


A téglákat kiégetik, majd beépítik az egykori Éva-malom homlokzatába. Az új múzeum megnyitását a művész 87. születésnapján, októberben tervezik.

 

 

Fotó: Csonka András

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.