km/óra
  2022.08.13., szombat  •  Ipoly napja
370: szerda reggelre megerősödött a forint

370: szerda reggelre megerősödött a forint

Március elején kezdett el gyengülni a forint az euróhoz képest, akkor lépte át a 380-as szintet, majd a következő napokban a 400-as plafon állította meg, onnan pattant vissza.

Az előző napokban ismét erősödő pályára állt, és szerda reggel már 370 közelében jegyezték. Az orosz-ukrán háború kitörésének napján, február 24-én 366 forintot kellett adni egy euróért. Az amerikai dollár 337,6 forint közelében mozog.

kapcsolódó cikkek
Elérte a 400 forintot az euró
Elérte a 400 forintot az euró
Hétfőn folyamatosan gyengült a forint árfolyama, hajnalban már 388,19 forint volt az euró, reggelre pedig a 390-et is átlépte. A gyengülés ezután sem állt meg, sorra dőltek meg a negatív rekordok, 10 óra előtt néhány perccel érte el a 399 forintos határt.
Több intézkedéssel védi a kormány a 480 forintos benzinárat
Több intézkedéssel védi a kormány a 480 forintos benzinárat
A kormány kitart a benzinárstop mellett - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón és intézkedéseket is hozott.
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Megerősítik Toronyban a lignitbányászatot tiltó helyi rendeletet
Nincs folyamatban bányászati koncessziós pályázat, ami érintené Torony község körzetét - ezt a választ adta a Technológiai és Ipari Minisztérium Balassa Péter országgyűlési képviselő kérdésére, kell-e attól tartani, hogy lignitbánya nyílik Vas megyében. A toronyiak szerint azonban ez semmire sem biztosíték. A következő testületi ülésen megerősítik a bányászatot tiltó helyi rendeletet.
Olaszországban a nyári szezon csúcsnapjait élik a mostani hétvégén
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
Kiadták a figyelmeztetést: zápor, zivatar, jégeső is lehet
Szombaton Magyarország egész területén elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szünetel hétfőn a melegvíz-szolgáltatás a Váci Mihály utcában és környékén
Bécsben spórolnak a díszkivilágítással karácsonykor
Az energiatakarékosság érdekében Bécsben a Ring az idei karácsonyi szezonban sötétben marad. A város és a kereskedelmi kamara is egyetértett ebben. Emellett a Rathausplatzon is korlátozásokat terveznek az ünnepi vásárkor. A spórolás, önkéntes alapon a kirakatok kivilágítását is érintheti, olvasható az orf.at-n.