koronavírus_újraindítás

Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására
Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra - mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Bajban a Dacia
Romániában mindenképpen. Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő romániai Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját - adta hírül szerdán a román közszolgálati rádió.

KSH: nőttek az árak, gyengült a forint egy év alatt
Áprilisban belföldi termelői árak átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek, az ipari exportértékesítés árai 6,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel azelőtt. Az ipari termelői árak együttesen 3,7 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik a spanyol kormány
Biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik a spanyol kormány, amellyel lehetővé tenné, hogy az ország egyes térségei már júniusban fogadhassanak turistákat külföldről - közölte a turizmusért felelős miniszter az EFE spanyol hírügynökségnek adott szombati interjúban.

Olaszországban hatvanezer önkéntes ellenőrzi majd a védőtávolság betartását
Olaszországban a regionális ügyek minisztériuma azt tervezi, hogy 60 ezer önkéntes fogja ellenőrzi majd a koronavírus-járvány terjedése ellen előírt személyes távolságtartást, a szabályszegőket pedig meggyőzi annak betartásáról. Az elképzelést hétfőn jelentette be Francesco Boccia, a regionális ügyek minisztere.

Fertőzötteket találtak egy újranyitott étterem vendégei között
A német egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Az országban tovább emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, megközelítette a 180 ezret.

Hetek óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt
Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából.

Az újranyitásra készül Olaszország
A fodrászatok és kozmetikai szalonok megrohamozása várható május 18-ától Olaszországban a két hónapos zárva tartás után, de a vendégek egyesével való kötelező fogadása megnehezíti az újraindulást. Szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.

Többnyire online vizsgákat tartanak a vidéki egyetemeken
Alapvetően a vizsgaidőszakban is fenntartják a digitális formát a vidéki egyetemek, jellemzően az online vizsgáztatás mellett döntöttek, csak speciális szakok, tárgyak, illetve záróvizsgák esetében kell személyesen megjelenni, megfelelő biztonsági intézkedések mellett.
1-20 21-40