km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Tour de France: A szervezők korábbra hoznák a jövő évi rajtot

Tour de France: A szervezők korábbra hoznák a jövő évi rajtot

A Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői szeretnék korábbra hozni a jövő évi viadal rajtját, hogy elkerüljék az ütközést az idén nyárról 2021-re halasztott tokiói olimpiával.

 

"Megerősíthetem, a Tour menedzsmentje megkeresett minket, hogy a Nagy Rajt szerződésben foglalt időpontjáról tárgyaljunk" - olvasható Frank Jensennek, Koppenhága főpolgármesterének nyilatkozata az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlapon.
   

A világ legrangosabb kerékpáros versenye a tervek szerint jövőre, július 2-án egyéni időfutammal rajtol a dán fővárosból, majd július 25-én ér véget Párizsban, csakhogy az ötkarikás játékok 23-án kezdődik, ráadásul a férfi mezőnyversenyre 24-én kerül sor Tokióban, ami közvetlen ütközést jelentene.
    

A dán szervezőknek komoly logisztikai problémát okoz az időpont módosítása, mivel a szintén egy évvel elhalasztott labdarúgó Európa-bajnokság egyik nyolcaddöntőjét június 28-án rendezik Koppenhágában, ennek időpontját pedig nem lehet megváltoztatni.
    

A jövő évi Tour de France első három szakaszát rendeznék Dániában. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.