km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Fertőzötteket találtak egy újranyitott étterem vendégei között

Fertőzötteket találtak egy újranyitott étterem vendégei között

A német egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Az országban tovább emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, megközelítette a 180 ezret.

 

Kezdetben hét embernél mutatták ki a kórt azt követően, hogy a moormerlandi Alte Scheune nevű étteremben jártak május közepén. Vasárnapra megduplázódott a fertőzöttek száma. Azóta további négy embernél állapították meg a koronavírus jelenlétét. Eredetileg ötven embert helyeztek karanténba, ez a szám azóta 118-ra nőtt.
    

A járvány az étteremben azután tört ki, hogy május 9-étől Németország 16 tartományában engedélyezték a vendéglátóhelyek megnyitását. Ez volt az első ismert vendéglátóhelyi fertőzéses eset az országban.
    

A fertőzöttek között van az étterem tulajdonosa, aki nem tudta megmondani, hogy a vírus mikor terjedhetett el, de elképzelhető, hogy akkor, amikor május 15-én megünnepelték az étterem újranyitását. Aznap este negyven vendég volt hivatalos a meghívásos nyitórendezvényre, köztük olyan cégek képviselői, akik támogatták őt a válság idején. A főnök a konyhában töltötte az estét, de rövid időre kiment a vendégekhez, hogy üdvözölje őket az étterem központi részében. A történtek elmondása során kitartott amellett, hogy egész idő alatt betartották a távolságtartási és higiéniai szabályokat.
    

Németországban a legfrissebb adatok szerint 179 570 regisztrált fertőzöttről tudni, egy nap alatt 289-cel emelkedett a számuk. Tízzel növekedett a halálos áldozatok száma, és elérte a 8257-et - derül ki a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfő reggel közölt összesítéséből. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.