km/óra
  2024.02.24., szombat  •  Szőkőnap napja
Vonatok költöznek a Sportházba

Vonatok költöznek a Sportházba

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a nagy sikerű vasútmodell-kiállítást. Az érdeklődőket jövő héten négy napon keresztül várják az AGORA Művelődési és Sportházba. 

Nacsa Zoltán, a Szombathelyi Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület elnöke elmondta, hogy a kiállítás gerincét továbbra is az egyesület 25 éve aprólékos kézimunkával épülő terepasztal-rendszere alkotja. Idén azonban újdonsággal is készülnek, Győrből az Arrabona Vasútmodellező Egyesület digitálisan működő, magyar jellegű asztalrendszere, valamint Dunakesziről Zilah Szabolcs önálló munkája is látható lesz. Vendégkiállítóik Szombathelyen most mutatkoznak be először. Hozzátette, részükről újdonságként jelenik meg egy ipartelep életszerű kiszolgálással.

A hagyományokhoz híven a gyerekekre is külön gondolnak, a már korábban jól bevált alkotósarok várja őket, ahol kedvüknek megfelelően vasút témájú képet színezhetnek, vághatnak, ragaszthatnak, illetve irányíthatnak „kerti vasút” méretű járműveket. Az idősebbekre is gondoltak, az ifjúsági korosztály részére készítettek egy „tolatós mozdony” játékasztalt, melyen előre meghatározott feladatokat lehet végrehajtani.

Kiegészítő rendezvényként december 9-én, 16 órakor előadást tart „77 év Szombathely utcáin” címmel Károlyi Domonkos. Az előadáson Szombathely villamosvasút történetéről hallhatnak érdekességeket az érdeklődők. A kiállítás megtekinthető december 7. és 9. között, 9-től 18 óráig, valamint 10-én 9 és 17 óra között. 

 

Fotó: Szombathelyi Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
tematikus oldalak