km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Vízkereszt: házi áldás és karácsonyfabontás

Vízkereszt: házi áldás és karácsonyfabontás

Január 6. vízkereszt napja. Ez az egyik legősibb keresztény ünnep, melyhez számos vallási és néphagyomány kapcsolódik. Szokás ilyenkor a ház megáldása, és az állatok szentelt vízzel való itatása. Ekkor kezdődik a farsang időszaka, és ezen a napon bontják le a karácsonyfákat is.

 

Egy itt élő család hívására egy oladi lakást áldott meg Gaál Sándor plébános. A házszentelés hagyománya vízkereszt ünnepéhez kötődik. 


"Urunk megjelenésének ünnepe, ami azt jelenti, hogy ezen az ünnepen a három napkeleti bölcs által lett nyilvánvalóvá Jézus születése, és az egész világ, a pogány népek is hírül kaphatják a Megváltó megszületésének örömhírét" – mondta Gaál Sándor plébános. Ilyenkor a lelkipásztor egész évre áldást kér a hajlékra és lakóira.  


A családok a plébánián jelentkezhetnek, ha kérik a rövid szertartást. Egyes országrészekben magasabb igény mutatkozik rá a hívek részéről, Szombathelyen kevésbé jellemző, és a mostani pandémiás időszakban még kevesebben kérik. 


Vízkereszttel zárul a karácsonyi ünnepkör, hagyományosan ekkor bontják le a fenyőfákat. Városszerte 141 gyűjtőketrecet helyezett ki a szolgáltató, ahová a fákat díszektől és egyéb kiegészítőktől megszabadítva lehet kitenni.  


Taoufik Roland, a Szomhull Nonprofit Kft. ügyvezetője az SZTV érdeklődésére elmondta, a családi házas övezetekben a zsákos gyűjtéshez hasonlóan szervezik a karácsonyfagyűjtést, a konkrét időpontokat honlapjukon találják meg a lakosok. Aki egyik lehetőséggel sem kíván élni, a Körmendi úti hulladékgyűjtő telepre kiviheti.


A fenyőfák begyűjtése egészen február végéig tart. A Körmendi úti hulladékudvarba kerülnek, és komposztálják őket.
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.
legfrissebbek
Eltemetik a hétvégi északmacedón diszkótűz áldozatait
Eltemetik azt az 59 embert csütörtökön Kocsaniban, aki a vasárnap hajnalban történt észak-macedóniai diszkótűz során vesztette életét.
Országos vizsgálatot rendeltek el a kínai éttermekben
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel, amelyek miatt elrendelte a vendéglátó egységek azonnali bezárását. Az utóellenőrzés tapasztalatai alapján több étterem is teljesítette jogszabályi kötelezettségét, így azok folytathatták tevékenységüket. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az NKFH országos vizsgálatot rendelt el a távol-keleti gyorséttermeknél - jelentette be a hatóság a közleményében.
Kegyetlen és végzetes utazás az M5-ös autópályán
Egy hétköznapi ellenőrzés tragikus felfedezéssé vált, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy román furgon rakterében, szűk ládákban és ketrecekben összezsúfolva találtak pulykákat és pávákat, olvasható a Facebook-oldalukon.
Személyautó ütközött vonattal Tiszaeszlárnál, többen megsérültek
Személyautó és vonat ütközött össze egy vasúti átjáróban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron csütörtök reggel, a balesetben többen megsérültek - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Nyolcvan év körüli férfi ütötte el a zebrán átkelő gyalogost Szombathelyen