km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Vas vármegyei szakmai tanévnyitó: Merjünk nagyot álmodni!

Vas vármegyei szakmai tanévnyitó: Merjünk nagyot álmodni!

Kedden délután az ELTE SEK dísztermében került sor a vas vármegyei szakmai tanévnyitóra: köszöntőt Lenkai Nóra, a Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa és dr. László Győző, Szombathely alpolgármestere mondott, majd konferenciára került sor.

Lenkai Nóra rektori biztos köszöntő beszédében örömtelinek nevezte, hogy a pedagógusképzés Nyugat-magyarországi centrumának számító Savaria Egyetemi Központban idén több mint háromszáz pedagógusjelölt kezdi meg tanulmányait. – Az oktatás olyan tevékenység, amelyre büszkék lehetünk – mondta el –:: a pedagógusok nemcsak ismereteket közvetítenek, hanem formálják a jövő generációját, segítenek felfedezni a világot és kibontakoztatni a diákok képességeit.

Az új tanév új lehetőségeket és kihívásokat hoz a pedagógusok számára. Az oktatás világa folyamatosan változik, s fontos, hogy nyitottak legyünk az új módszerekre, technikákra, kreatívak és innovatívak legyünk. –  Merjünk nagyot álmodni és merész terveket szőni – hangsúlyozta a rektori biztos köszöntőjében. 

Komoly és fontos dolgokról lesz szó a mai szakmai konferencián – kezdte köszöntőjét Dr. László Győző alpolgármester –, szóba kerülnek olyan kérdések, mint az aktuális oktatásügyi változások, az oktatási intézmények foglalkoztatási és jogi keretei, a béremelés, a pedagóguslétszám, az oktatás jelenlegi és jövőbeli helyzete. Égető kérdések ezek, melyek nem véletlenül kerültek a társadalmi érdeklődés középpontjába.

Az alpolgármester elmondta, bízik abban, hogy az ezekről való beszélgetésnek a pedagógusok és oktatási szakemberek szempontjából is pozitív eredménye lesz: – Közös érdekünk ez, hiszen tanár nélkül nincs jövő. Dr. László Győző köszönetet mondott minden vas megyei pedagógusnak, aki az oktatás-nevelés területén minden nehézség ellenére kiemelkedő munkát végez: – Bízom benne, hogy a következő, 2023/2024-es tanévben nemcsak szülői és társadalmi elismerésben, támogatásban részesülnek, hanem kéréseik és szavaik megfeleő helyre találnak – zárta szavait az alpolgármester.

 A köszöntő beszédek után szakmai konferenciára került sor. A konferencián  Laczkó-Fenyvesi Sarolta, az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ, dr. Lebanov József, a Belügyminisztérium és Sipos Imre, az Oktatási Hivatal képviseletében.tartottak előadást.

Furulyán Zöld Alma Virág és Péhm Gellért, a Bartók Béla Zeneiskola növendékei játszottak, felkészítő tanáruk Bende Gabriella.

 

TP
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.