km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Változásokkal és drágulással indult 2024

Változásokkal és drágulással indult 2024

Drágult az úthasználat és a tankolás, nem lehet már hideg élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával, és változást hoz az újév a hulladékkezelésben. Az SZTV összefoglalta a 2024 első napjával érvénybe lépett újdonságokat.

Nem lehet már hideg élelmiszert vásárolni a SZÉP-kártyákkal. 2023 augusztusától az év végéig volt fizetőeszköz ez a cafeteria az üzletekben, az infláció okozta terhek enyhítésére, január 1-jétől azonban ismét csak meleg ételre, szállásra és szabadidős szolgáltatásokra lehet költeni a kártyákról.

6 százalékos nyugdíjemelést hozott 2024, az átlagnyugdíj ezzel 230 ezer forint. Közben január 1-jével mintegy 32 százalékkal emelkedett a pedagógus átlagbére, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig 400 ezerről 528 800 Ft-ra emelkedett, ekkora összegnél kevesebbet nem kereshet egy tanár sem. Hivatalosan január 1-től lépett hatályba a közoktatásban maradt pedagógusok új szerződése. Ezzel a pedagógusok hivatalosan is kikerültek a közalkalmazotti jogviszonyból, és átkerülnek a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba.

Nagyot drágul a tankolás: az uniós jogharmonizációra hivatkozva a kormány januártól literenként bruttó 41 forinttal emeli a benzin és a dízel jövedéki adóját. Ez a változás két részletben hoz januári áremelést a benzinkutaknál. Szombathelyen most 560 és 570 forint között mérik a 95-ös benzin literjét, míg gázolajat néhány forint híján 600 forintért tankolhatunk a szombathelyi kutaknál.

Drágult az úthasználat. A legtöbb autót, illetve autóst érintő D1-es kategóriában az éves autópálya-matrica mintegy 8 ezer forinttal drágább, mint tavaly, 57 ezer forint. A vármegyei, így a Vas vármegyei matrica a D1-es kategóriában 880 forinttal drágább, 6600 forint.

Változást hoz az év a hulladékkezelésben, hiszen január 1-től elindult az üdítő- és szeszes italok csomagolásának kötelező visszaváltása Magyarországon, és fokozatosan bevezetik a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok házhoz menő gyűjtését.

Január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetni a lottón, kenón vagy puttó játékon nyert pénz után.

Változott a családi otthonteremtési támogatás. Január 1-jétől elérhető a „csok plusz”: a konstrukcióban akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitelt igényelhetnek a családot alapító fiatalok.

Megemelte a kormány a „babaváró” hitel összegét: az 10 helyett 11 millió forint 2024 első napjától.

Változtak Szombathely önkormányzatának és intézményeinek bankszámlaszámai. Az 2024. január 1-jétől érvényes bankszámlaszámok a szombathely.hu oldalon elérhetőek. 

Önálló Területfejlesztési és Közigazgatási Minisztérium működik január 1-jétől, és létrejött a Nemzeti Fejlesztési Központ – ezt is hozta 2024, és azt is, hogy immár Nemzetgazdasági Minisztériumként működik az eddigi Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Forrás: SZTV
Illusztráció: pixabay.com

kapcsolódó cikkek
Ilyen januártól a kötelező visszaváltás a palackos italtermékeknél
Ilyen januártól a kötelező visszaváltás a palackos italtermékeknél
Az új évvel új italcsomagolás visszaváltási rendszer lépett életbe Magyarországon, amelynek lényege, hogy minden üveg, fém és műanyag palackos, „egyutas” italtermék vásárlásakor palackonként, egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló, amit visszakap, miután visszaváltotta azt. Cél a műanyag, az üveg palackok és a fém italos dobozok 90%-os újrahasznosítása három éven belül. Itthon évente 3.2 milliárd palack kerül forgalomba.
Változnak a szombathelyi önkormányzati bankszámlaszámok
Változnak a szombathelyi önkormányzati bankszámlaszámok
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és intézményeinek bankszámláit 2024. január 1-től az OTP Bank Nyrt. vezeti.
Januártól emelkedik a Babaváró: 10 helyett 11 milliót vehetnek fel a házaspárok
Januártól emelkedik a Babaváró: 10 helyett 11 milliót vehetnek fel a házaspárok
Az elmúlt 13 év családpolitikai intézkedései között a Babaváró az egyik legnépszerűbb támogatás, a kölcsönt már több mint 233 ezer család vette igénybe. 2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció keretében - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkár.
Mol: két részletben érkezik az áremelés januártól a kutakon
Mol: két részletben érkezik az áremelés januártól a kutakon
Két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január 1-jén, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal – mondta Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
Még egy technikai jóváhagyás kell az Európai Bizottságtól a pedagógusbér-emeléshez
Még egy technikai jóváhagyás kell az Európai Bizottságtól a pedagógusbér-emeléshez
A kormány mindent megtesz azért, hogy a 32 százalékos pedagógusbér-emelés januártól megvalósuljon, ehhez még egy technikai jóváhagyásra van szükség az Európai Bizottságtól, amelyet többszörösen megígértek - mondta Gulyás Gergely az atv.hu-nak adott, vasárnap megjelent interjújában.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Kevéssé változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Többször a levegőbe emelkedett és a szántóföldön, a kerekein állt meg egy furgon Szombathely határában
Egy balra ívelő kanyarban tért le az útról a jármű és a töltés alján felrepült a levegőbe, majd több pattanás után az úttal párhuzamosan állt meg. Emiatt azt hitték, hogy csak parkol. A balesetet a sofőr jelentette, körülbelül fél órával később.
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.