km/óra
  2022.07.01., péntek  •  Tihamér, Annamária napja
Választások 2022: dr. Czeglédy Csaba köszönetet mondott

Választások 2022: dr. Czeglédy Csaba köszönetet mondott

Az ellenzéki összefogás jelöltje dr. Nemény András polgármesterrel és az Éljen Szombathely!-frakció tagjaival tartott sajtótájékoztatót hétfőn a városháza előtt. 

A választási küzdelemben alulmaradt Czeglédy Csaba megköszönte a választóknak a rá leadott voksokat, ugyanakkor tiszteletben tartja azokat a voksokat is, amiket ellenfele kapott.

Hangsúlyozta, hogy Szombathelyen az ellenzék továbbra is egységes, és az utóbbi hetekben-hónapokban sokat egyeztetett a városvezetéssel fejlesztési kérdésekről. Így viszont most Hende Csabának lesz lehetősége megvalósítani a fejlesztési kérdéseket, amik közül kettőt emelt ki az ellenzéki politikus: a kétszáz bérlakás építését lehetővé tevő bérlakás-programot és az 1,4 milliárd forintos állami kompenzációt.

Czeglédy Csaba kiemelte: soha nem kapott még baloldali jelölt Szombathelyen ilyen sok szavazatot, illetve saját szavazókörzetében „ebben a torz rendszerben” is sikerült egy szavazattal nyernie.

Amúgy önkormányzati képviselőként és szociális bizottsági elnökként folytatja a munkáját, hiszen az élet nem áll meg.

A polgármester gratulált Hende Csaba győzelméhez, és közölte, ahogy korábban, úgy ezekután is nyitva áll az ajtó a fideszes képviselő előtt.

kapcsolódó cikkek
Országgyűlési választás Vas 01: Czeglédy-Hende párbaj a csatatérkörzetben (Frissítve: Hende Csaba győzött)
Országgyűlési választás Vas 01: Czeglédy-Hende párbaj a csatatérkörzetben (Frissítve: Hende Csaba győzött)
Vasárnap este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 243 szavazókörben az országgyűlési választáson és a népszavazáson. A Vas 01 választókerület kiemelt figyelmet kapott országosan is, a billegőnek számító körzetben dr. Hende Csaba, a kormánypárt jelöltje csapott össze az ellenzék indulójával, dr. Czeglédy Csabával.
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
A lakosság többsége bízik a biztosítókban
A lakosság fele havi legfeljebb 10 ezer forintot költ biztosításra.
12 445-en érkeztek Ukrajnából csütörtökön
A beléptetettek közül a rendőrség 309 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Ma zárva lesznek az orvosi rendelők és a gyógyszertárak 
A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet Semmelweis Ignác orvos, "az anyák megmentője" születésnapján, július 1-jén tartanak.
Gyorsan gyarapodnak a Fővárosi Állatkert kis pusztai macskái
Az Ázsia belső területein őshonos macskafélével 2013-ban kezdtek el foglalkozni a városligeti intézményben, és ez az első alkalom, hogy szaporítani is sikerült őket.A szakemberek először nyolchetes korukban vették kézbe a kicsiket az első vizsgálatok elvégzése, az ivar meghatározása, az azonosító chip elhelyezése és a súlymérés céljából. Most, hat hét elteltével újra egyenként megnézték az állatokat, hogy minden rendben van-e velük.
Gyengült csütörtökön a forint