km/óra
  2025.05.14., szerda  •  Bonifác napja
Vádat emeltek a sofőr ellen, aki elaludt a volánnál és súlyos balesetet okozott Rábapatyon

Vádat emeltek a sofőr ellen, aki elaludt a volánnál és súlyos balesetet okozott Rábapatyon

Munkából tartott hazafelé, amikor egy osztrák rendszámú Audinak ütközött, amiben egy négytagú magyar család ült. Egy gyermek súlyosan megsérült a 2023. novemberében történt balesetben.

A 2023. novemberében történt balesetről a 112Press is beszámolt. Akkor azt írták, az elsődleges adatok alapján a két felnőtt és a két gyermek könnyű sérülést szenvedett, a friss ügyészségi közleményben viszont már súlyos sérülésről írnak.

A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2023 novemberében teherautó vezetése közben elaludt, és ennek folytán balesetet okozott akként, hogy a tehergépkocsival áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival.

A balesetben a személyautóban lévő gyermekülésben utazó egyik kisgyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg szülei és szintén gyermekülésben lévő kiskorú testvére könnyű sérüléseket szenvedtek.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit, mivel nem volt a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban, a járművel nem az úttest menetiránya szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva közlekedett.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni – közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.

Fotó: 112Press

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak