km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Újrahasznosítás: kidobott, felesleges tárgyakból csodás dolgok születhetnek

Újrahasznosítás: kidobott, felesleges tárgyakból csodás dolgok születhetnek

November 21. és 29. között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatát. Ehhez a Berzsenyi-könyvtár és a Savaria Múzeum is csatlakozik, az online térben különböző ötleteket kaphatnak az érdeklődők például a háztartásban fellehető anyagok újrahasznosításához.

 

Egy régi, már selejtezésre szánt könyvből akár egy szép asztali rendezőt is lehet készíteni. Waldinger Dóra könyvtáros azt mutatja, hogyan kaphat új funkciót egy könyv, amit már biztosan nem olvasnak újra. A könyvtár az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden napján egy-egy ehhez hasonló ötlettel jelentkezik majd, honlapján és közösségi oldalán fázisfotókkal illusztrálja, hogyan készíthető a kidobásra ítélt hulladékból hasznos tárgy – mondjuk facsipeszekből karosszék. 


Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, olyan tevékenységeket állítottak fókuszba, amelyek a könyvekre, az olvasásra összpontosítanak. A könyvek tekintetében fel tudják hívni a figyelmet a hulladékcsökkentésre, hogy ha valakinek megunt, elhasznált könyvei vannak, de azokat szeretné valamilyen módon megőrizni, akkor új funkciót is nyerhetnek ezek a dokumentumok.


Lehetőséget ad a könyvtár arra is, hogy beiratkozott olvasóinak legfeljebb három javításra szoruló könyvét kötészeti műhelyében megmenti. Waldinger Dóra könyvtáros hozzátette, a harmadik pedig egy belső kezdeményezés, kísérlet. Tíz vállalkozó kedvű kolléga fogja a napi bevásárlásakor keletkezett nejlon hulladékot behozni, és mindennap megörökítik, hogy mennyi gyűlt össze, és mennyit ki tudtak volna küszöbölni.


A Savaria Múzeum is naponta tölt fel kisfilmeket, fotómontázsokat újrahasznosított tárgyakról, és másokat is arra buzdít, hogy mutassák meg hasonló módon, mit tesznek azért, hogy a környezetükben minél kevesebb hulladék keletkezzen. Czenki Zsuzsanna igazgatóhelyettes így fogalmazott: „Mi nap mint nap alkalmazzuk, tehát nem kampányszerűen - amióta a múzeumpedagógia nagyüzemben megy a Savaria Múzeumban - az újrahasznosítás. Ezen a kampányhéten minden nap olyan videókat töltünk fel, amelyek megmutatják, hogy az otthon talált, talán a kukában landoló hulladékból mi mindent lehet készíteni.”


A múzeum munkatársai maradék textilből táskát, maszkot, mackót varrnak; készül majd madáretető és papirusztekercs is, valamint új életre kel a konzervdoboz. Mindezek mellett játék is várja a látogatókat a múzeum Facebook-oldalán.

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.