km/óra
  2024.05.27., hétfő  •  Hella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Újra napirenden a szombathelyi északkeleti elkerülő út építése

Újra napirenden a szombathelyi északkeleti elkerülő út építése

Útépítésekbe kezd a kormány, a Magyar Közlöny hétfői számában közzétett rendelet szerint a beruházásokra a következő három évben 47,5 milliárd forintot, majd 2025 és 2027 között 35 milliárdot költenének, olvasható a 444.hu cikkében. Ez alapján a Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út és az M86-os Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése is napirendre kerül.

Mint írják, miközben a Lázár János vezette építési és beruházási minisztérium júniusig 270 állami beruházást függesztett fel, most „kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési” jelentőségre hivatkozva beindít 24 útfejlesztési projektet.

A Magyar Közlönyben megjelent lista:
1.    Baja, déli elkerülő út előkészítése,
2.    M9 gyorsforgalmi út déli lekötéséhez kapcsolódóan tompai új, teherforgalmi határátkelőhely és kapcsolódó gyorsforgalmi úti szakasz előkészítése,
3.    51. sz. főút Baja déli elkerülő – országhatár közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének előkészítése,
4.    M9 gyorsforgalmi út előkészítése 51. sz. és 53. sz. főutak között lekötéssel Tompáig előkészítése,
5.    Berettyóújfalu–Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat fejlesztésének előkészítése,
6.    Pápa keleti elkerülő Repülőtéri bekötő út körforgalmi csomópontja és 832. sz. út közötti szakasz fejlesztésének előkészítése,
7.    M4 gyorsforgalmi út Karcag térségét érintő szakaszának, valamint Karcag városát elkerülő új nyomvonalú útnak az előkészítése,
8.    Szolnok új tehermentesítő út előkészítése Szandaszőlős elkerüléssel,
9.    Kaposvár dél-keleti iparterület megközelítésének előkészítése,
10.  8. és 82. sz. főút összekötésének előkészítése Gyulafirátót térségében,
11.  32. sz. főút négynyomúsításának előkészítése az M3 autópálya – Jászberény között,
12.  47. sz. főút Algyői Tisza-híd 2×2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel,
13.  31. sz. főút, Budapest és Nagykáta közötti szakaszának fejlesztésének előkészítése,
14.  M44 gyorsforgalmi út (Békéscsaba) – országhatár (Nagyszalonta) közötti szakasz előkészítése,
15.  Szombathely északkeleti elkerülő út, valamint az M87 gyorsforgalmi út előkészítése visszakötéssel a 87. sz. főútra,
16.  M86 Körmend–Szombathely-Zanat közötti szakasz előkészítése,
17.  Bük település és M87 autóút közötti úthálózat fejlesztésének előkészítése,
18.  19. Békéscsaba, déli elkerülő út – 2×2 sávos emelt sebességű főúttá fejleszthető – előkészítése,
19.  Pécs kelet-nyugati átjáró út fejlesztésének előkészítése,
20.  Kaposvár–Szigetvár közúti összeköttetés előkészítése,
21.  Tormásliget elkerülő út előkészítése,
22.  Komárom város gazdaságfejlesztéséhez kapcsolódó – Komárom keleti elkerülő – infrastruktúra fejlesztések előkészítése,
23.  Mihályfa elkerülő út előkészítése,
24.  Sárvár, iparterületet elkerülő út előkészítése.

kapcsolódó cikkek
Végleg törölte a kormány a szombathelyi északkeleti elkerülőút és a kőszegi gyorsforgalmi út megépítését
Végleg törölte a kormány a szombathelyi északkeleti elkerülőút és a kőszegi gyorsforgalmi út megépítését
A kormány most rendelettel törli el az összes szerződést, amelyek még reményt adhattak az érintetteknek, hogy a beruházás nem végleg veszett el. Egyedül Lázár János építési és közlekedési miniszter tehet kivételt - írja a HVG. A törölt projektek között szerepel a szombathelyi északkeleti elkerülő, a Szombathely - Kőszeg közötti gyorsforgalmi út és a Megyeháza felújítása is.
Északkeleti elkerülő: döntés a héten
Északkeleti elkerülő: döntés a héten
Több száz, meg nem kezdett állami beruházásról szóló szerződés szűnik meg egy múlt pénteki kormányrendelet alapján. Kivételt Lázár János tehet, a szakminiszter május 23-ig felmentést adhat a kontraktusok automatikus törlése alól.
Északkeleti elkerülő: feljelenti a DK Hende Csabát
Északkeleti elkerülő: feljelenti a DK Hende Csabát
Feljelenti DK dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőt, mert szerintük a politikus a 2022-es kampányban megtévesztette a szombathelyieket az északkeleti elkerülő megépítésének az ígéretével a tavalyi kampány során. 
Már hivatalos, hogy egyelőre nem épül meg a szombathelyi elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi út
Már hivatalos, hogy egyelőre nem épül meg a szombathelyi elkerülő és a kőszegi gyorsforgalmi út
Ez Lázár János miniszter Vadai Ágnes DK-képviselőnek adott írásbeli válaszából derült ki, mely elolvasható a parlament.hu oldalon.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak