km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Újból tesztelték a magyar úszókat, mindegyikük eredménye negatív lett

Újból tesztelték a magyar úszókat, mindegyikük eredménye negatív lett

Meggyógyultak az úszóválogatott tagjai, már akár jövő héten folytatódhatnak az edzések.

 

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, a múlt héten összesen 243 tesztet végeztek el az úszókon, s mindegyikük eredménye negatív lett. Mint ismert, március végén előbb Kapás Boglárka, majd Kozma Dominik, Horváth Dávid és Bohus Richárd is arról számolt be, hogy pozitív tesztet produkáltak, kimutatták szervezetükben a koronavírust. Az előírt kéthetes karantén után következtek az újbóli vizsgálatok, amelyek azonban már jó híreket hoztak, ugyanis mindegyikük meggyógyult a fertőzésből. 

 

A szövetség elnöke hangsúlyozta, minden egyes kihagyott nap nagy hatással van a magyar úszósport eredményességére, így ha megkapja az engedélyt a szövetség - természetesen a kötelező óvintézkedéseket betartva - akár már a jövő héttől elkezdhetik a felkészülést Kapás Boglárkáék. A sportolókra minden edzés előtt szigorú orvosi vizsgálat várna, hogy a lehető leghamarabb kiszűrjék, ha valaki elkapta volna a vírust, akár azok közül is, akiknek már korábban volt pozitív eredménye.

 

A szövetség mindent megtesz a válogatottak biztonságos felkészülése érdekében, a korábbi teszteket is teljes mértékben mi álltuk, ez mintegy 10 millió forintba került - zárta gondolatait Wladár Sándor.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.
legfrissebbek
Késes támadás a hamburgi főpályaudvaron: többen megsérültek
Péntek este késes támadás történt a hamburgi főpályaudvaron, amelyben legalább 12 ember sérült meg. Három sérült életveszélyben van, további három súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg. A szövetségi rendőrség egy nőt elfogott a támadással kapcsolatban.
Kosárlabda: a döntő harmadik mérkőzését is a Szolnok nyerte, bajnoki ezüstérmes a Falco
A Tisza-partiak 98-79-es győzelmükkel összességében kilencedszer, 2018 óta először emelhették magasba a trófeát.
Művészeti 50 – jubileumi kiállítással és nosztalgiakoncerttel indult az ünnepi hétvége Szombathelyen (képgalériával)
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén ünnepli ugyanis fennállásának 50. évfordulóját az intézmény.
Összművészeti látomás utassal és holdvilággal: Magyar Bori és Prieger Zsolt a Savaria moziban
Felvillanó képek, vetített filmkockák, olasz dalok, napló- és regényrészletek, fiktív dialógusok áramlanak valami közös ritmusra a Savaria mozi nagytermében: Magyar Bori és Prieger Zsolt egyórás Szerb Antal-fantáziája úgy hat, mintha egy tudatfolyamba lépnénk – szóból, hangból, képből, asszociációkból világlik fel a kétszemélyes előadás üzenete.
Vasi karate eredmények itthonról és a határon túlról
A hétvégén két különböző helyszínen is bizonyítottak a vasi karatékák: nemzetközi porondon Szardínián, míg hazai pályán Zalaegerszegen értek el kimagasló eredményeket vármegyénk sportolói.