Új hangok, új hitek - ünnepi hangverseny a Bartók Teremben

„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre, / Új arcok, új szemek kacagnak az égre. / Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat, / Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.” (Ady Endre /1877-1919/: Felszállott a páva). 1937-ben külföldi megrendelésre komponálta Kodály Zoltán (1882-1967) a Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra című művét, aminek egyik alapja az Ady-vers (természetesen az is népi forrásból táplálkozik).

Erős politikai felhangja volt a Kodály-alkotásnak. Nem „csak” azért, mert a páva a szabadság jelképe, a rabságé meg a vármegyeház, amelynek pincéjében/börtönében forradalmárok sínylődnek, szabadulásukra várnak. Hanem mert ordas eszmék jelentek meg a harmincas évek Európájában. Terjedőben volt a kirekesztés kórja, mételye. És ez – mélyen szomorú, tragikus – nincsen másképp ma sem. A kompozíció mindez ellen is felkiáltójel. A Savaria Szimfonikusok Vajda Gergely vezető dirigenssel az élén megrázó s egyben felemelő élményben részesítette a publikumot. „Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, / Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. // Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek, / Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.”

Fölcsendült Erőd Iván (1936-2019) Brácsaversenye (1980). A szerző ’56-ban hagyta el Magyarországot. Hamarosan megkapta az osztrák állampolgárságot; 1993-tól kettős (osztrák–magyar) állampolgár. Rangos elismeréseket érdemelt ki amott és emitt. A szólista az 1975-ben született, a kortárs zene elkötelezettje, a Liszt-díjas Bársony Péter brácsaművész volt. 2013-ban debütált a New York-i Carnegie Hallban. A legkiválóbb muzsikusoknak is elismert kamarapartnere. Dinamizmus, virtuozitás, lendület és líra sugárzik a műből, amiként áradt Bársony Péter bámulatos tolmácsolásából. Rádöbbenhettünk (újfent) arra, hogy a jelenkori zene is képes bennünket inspirálni, építeni, ha nem zárkózunk be a saját világunkba. Ha merünk nyitni az újra, merész megközelítési módokra.  

Mindennek nem mondott ellent, hogy Liszt Ferenc (1811-1886) vitte a prímet. Két Szent Ferenc (Assisi/Paolai)-legendája megerősíthetett bennünket: nincs lehetetlen! Miért ne érthetnénk szót a madarakkal és egymással?! Akár viharos tengere(ke)n is át tudnánk evickélni. A szegények kapcsán pedig úgy tartotta mindkét Szent Ferenc, hogy a leginkább rászorulókkal osszuk meg mindazt, ami nekünk adatik. 

A „csúcs” Liszt Ferenc Les Préludes – szimfonikus költeménye (1854) volt, ami maga a szárnyaló szabadsághimnusz. Nagy szavak, mégis: megborzonghattunk a létezés csodájától. S merünk (újra) bizakodni: „Másképp lesz holnap, másképp lesz végre.” (Ady) 

Szenkovits Péter

Fotó: Büki László