km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Új futballpálya a vépi patak partján

Új futballpálya a vépi patak partján

A vépi gróf adományából készül egy új futballpálya a várost átszelő patak partján. A kézilabdapálya méretű, 40X20m-es létesítmény várhatóan szeptember végén készül el.

 

A Kozár-Borzó patak mellett elterülő vépi futballpálya kerítését már készítik a szakemberek. Ezen a környéken nagyon sok a gyerek, akiknek a mozgásigénye hatalmas, ezért alakítja ki itt ezt a pályát a város. Kovács Péter polgármester elmondta, hogy a Vépen nevelkedett Erdődy László gróf adományozott három millió forintot, amelyből a település meg tudja valósítani ezt a létesítményt. 


Az Erdődy család évszázadok óta meghatározó szerepet tölt be a város életében. A település és a hozzá tartozó birtokok 1496-ban kerültek Erdődy Bakócz Tamás esztergomi érsek tulajdonába, ettől kezdve Vép az egyik legrégibb grófi család, az Erdődyek birtoka lett. Egykori gazdagságukról a szebb napokat megélt kastélyuk és hozzá tartozó kert árulkodik. A család mindig sokat segített a település lakóinak. Bár már nem élnek Magyarországon, a gróf mindig szeretettel gondol az itt élőkre. 


A polgármester elmondta, az adományból megtisztították a törmeléktől, valamint feltöltötték a terepet, a focipályán új kapukat is felállítottak, erre hamarosan a háló is felkerül. A területen további beruházásokat is tervez a későbbiekben az önkormányzat. Nemcsak a nagyobb gyerekekre, hanem a kisebbekre is gondolnak majd. 


„Szeretnénk majd ezt a játszóteret tovább bővíteni a klasszikus játszótéri játékokkal, hintákkal, kalandvárral, mert a másik, központi játszóterünk a város központjában van, innen azért jó messze” – tette hozzá a polgármester. 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.