km/óra
  2025.07.09., szerda  •  Lukrécia napja
Trump fölényesen győzött az iowai kaukuszon

Trump fölényesen győzött az iowai kaukuszon

Még javában zajlott az iowai kaukusz, de az Associated Press hírügynökség, amelynek a jelentését hagyományosan az első hivatalos eredménynek szokás tekinteni, már fél órával a kaukuszok kezdete után kihirdette Donald Trump győzelmét - írta meg a Telex.

A kaukusz sajátos választási forma, a választók egybegyűlnek, meghallgatják a jelöltek képviselőit, kicsit győzködik egymást, majd még helyben szavaznak, és meg is várják a szavazatok összesítését. Vagyis még változtathatnak a véleményükön a felmérés és a szavazatuk leadása között. De Trump előnye olyan hatalmas, hogy győzelméhez kétség se fér.

A nagy kérdés valójában az, hogy kihívói közül ki végez a második helyen, és mekkora hátrányban. Ha a két legerősebb kihívója, Ron DeSantis vagy Nikki Haley felül tudná múlni a várakozásokat, és 20 százalékponton belül maradni Trumphoz képest, az akár még lendületet is adhat nekik a jövő heti New Hampshire-i előválasztás előtt.

Trump végül a szavazatok 51 százalékával nyert, Ron DeSantis 21,2 százalékkal végzett a második helyen, Nikki Haley a szavazatok 19 százalékával a harmadikon - írta meg a Telex.

 

Fotó:Facebook/Donald Trump

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A lépcsőházba folyt a lakásból a víz, nem nyitott ajtót az idős asszony Szombathelyen - videó
A lakásban élő idős asszonnyal lehetett kommunikálni, de zavartan viselkedett, nem nyitott ajtót és a vizet sem zárta el, ezért a tűzoltók bemásztak a lakásba, ahol nem találtak kulcsot az ajtóhoz. Videón mutatjuk az esetet.
Északnyugati szél rontja a hőérzetet
A meleg levegő kiszorult hazánkból, ezzel együtt a heves zivatarok kialakulásának veszélye is megszűnt.
Idén is megszervezte a Csodaszarvas tábort az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
Idén 11. alkalommal rendezte meg a Csodaszarvas tábort az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gyermekonko-hematológiai ambulanciáján és részlegén gondozott és kezelt gyermekek és testvéreik számára.
Kerek születésnapot és évfordulókat ünnepeltek a vasi tűzoltók
A július havi katasztrófavédelmi kirendeltségvezetői és hivatásos tűzoltóparancsnoki havi értekezletet megelőzően a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adott át hat kolléga részére 30 és 10 év után szolgálati jeleket és kerek születésnapért járó elismerést.
Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben, több ember megsérült
A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt – adta hírül a helyi média.