km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Történelemből vizsgáznak ma az érettségizők

Történelemből vizsgáznak ma az érettségizők

Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.

 

Az Oktatási Hivatal korábban közölt adatai szerint középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik. A középszintű írásbeli 180 percig tart, a diákoknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja be az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja.


Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.


Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik. Továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.


A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot. A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.


Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák, a diákok angolból tesznek írásbelit érettségit. (MTI)
 

 

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.