km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Törőcsik Mari születésnapjára

Törőcsik Mari születésnapjára

A Velemet 1973 óta mindmáig elsőszámú otthonának tekintő Törőcsik Mari 1935. november 23-án született. 

Körhinta (1955), Szerelem (1971), Aurora Borealis /Északi fény (2017). Mindössze három filmje a több százból. (S akkor még hol vannak a színházi előadások, a tévé- és rádiójátékok, az egyéb felvételek?) Ám úgymond e cseppekben is benne van a tenger. 


„A szerepekben tükröződik az én véleményem”, vallotta meg 1979-ben (Hegyi Béla Alkotó időszakok, Esszék és beszélgetések című kötetében). Igaz ez pályája korábbi szakaszára, s későbbi periódusaira éppúgy. Amiként az is: „Amíg csak önmagunknak hazudunk, addig reánk tartozik, hagyján. De amikor a közönségnek is, másoknak is hazudunk, az halálos bűn, megbocsáthatatlan vétek.”  


A Körhinta Pataki Marija, a Szerelem Lucája, az Auróra Borealis Máriája színtiszta élet-sűrítmény. Létküzdelem. Aki átélte őket vele/általa, megbizonyosodhatott felőle. Aki még nem, az is megtapasztalhatja az archívumok jóvoltából. Újra meg újra erőt kaphat. Hogy nekilendülhessen, továbbléphessen. Csak azért se hagyja, hogy emberi lényegéből kiforgassa, fölfalja a XXI. századi gonosz. 


„Az ember a múltját sose tagadja meg, mert félig-meddig önmagát tagadja meg vele, beletapos az életébe, mintha nem is az övé volna. Vállalnunk kell nem csak a mai, hanem a tegnapi önmagunkat is, különben hogy tudnánk a jövőnkbe nézni? Hogy tudnánk magunkat a holnapnak átadni?”  (Ezt is Hegyi Bélának mondta.) 


Bő két esztendővel ezelőtt nem „csupán” a rá osztott filmes/színházi szerepeivel tükröztette a véleményét, hanem video üzenetben állt ki ország-világ előtt – a maga és a Nemzet Színészei nevében – Jordán Tamás igazgatói újraválasztása mellett. Az igazat mondta, nem csak a valódit. 
Drága Marika, a Jóisten éltesse sokáig! 


Szenkovits Péter
Borítókép: Törőcsik Mari a szombathelyi egyetemen, 2016 nyarán  Benkő Sándor felvétele 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Kapcsolatok: amatőr alkotók mutatkoztak be a kastélyban
Megnyílt a Vasi Amatőr Alkotók "Kapcsolatok" című vándorkiállítása szombaton a Zarkaházi Szily-kastélyban. A 13 bemutatkozó művész a festmények mellé ezúttal verseket is társított, ami még színesebbé varázsolja a tárlatot.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.