km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál

Tetőtől talpig megújul a szombathelyi Éhen Gyula tér, újra lesz szobra a volt polgármesternek a vasútállomásnál

Komplex felújítás előtt áll az Éhen Gyula tér, a parkosítás, virágosítás és az okospadok mellett pedig közösségi finanszírozásból ismét felállítják Éhen Gyula szobrát azon a helyszínen, ahol korábban állt.

Az Éhen Gyula tér rendbetételéről és parkosításáról, valamint szoborállítási kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatót szerdán az új Blaguss-iroda mellett dr. Nemény András polgármester, Bokányi Adrienn tanácsnok, a 2. számú választókörzet jelenlegi önkormányzati képviselője (Éljen Szombathely!) és Kozma Gábor, az Éhen Gyula Baráti Kör elnöke.

Mint Bokányi Adrienn elmondta, az elmúlt időszakban többféle kisebb fejlesztés is történt az Éhen Gyula tér környékén: a Blaguss felújította a korábbi Volán-pavilont és lebontotta az elöregedett bódékat, illetve az önkormányzat kialakított új parkolóhelyeket és áttervezte a meglévő parkolókat, ezáltal plusz helyekkel is bővült a tér. Ez viszont még csak a kezdet, az elkövetkezendő években komplex felújítás vár a vasútállomás környékére, hogy szebb kép fogadja a vonattal városba érkezőket.

A tervek már elkészültek, Dénes Veronika városi kertész 30-40 százalékkal nagyobb zöldterületet tervez új nagy lombú, lombhullató fák, virágágyások és rózsabokrok ültetésével. A jelenlegi, beszakadt aszfaltot feltörik majd, több helyen füvesítenek helyette, ahol pedig a gyalogos közlekedés szempontjából kell burkolat, oda ízléses, jobb minőségű térkő kerül majd. De tervben van padok és vandálbiztos, napelemes okospadok, illetve okosbuszmegállók kihelyezése is, ahol az utasok tölthetik elektromos eszközeiket.

A fejlesztés több ütemben fog haladni, első lépésként nyáron az elbontott pavilonok helyét zöldítik fákkal és virágágyásokkal. A komplex felújítás európai uniós és önkormányzati forrásból valósul majd meg.

Putz Attila, dr. Nemény András és Bokány Adrienn | Fotó: Bonyhádi Zoltán

„Csak együttműködésben lehet megvalósítani ezeket a fejlesztéseket, ezért is fontos, hogy összehangoljuk a Blaguss-szal a jövőbeli terveket, de egyeztetést kezdeményeztem a környékbeli vállalkozókkal is, mivel úgy gondolom, velük is szinergiában kell lenni, illetve kiemelt fontosságú a jövőbeli tervekkel kapcsolatban az is, hogy megkeresett minket az Éhen Gyula Baráti Kör egy szoborállítási kezdeményezéssel” – árulta el a képviselő.

Kozma Gábor, az Éhen Gyula Baráti Kör elnöke elmondta, régi tervük teljesül most, hiszen sok éve dolgoznak már azon, hogy újra szobrot állíthassanak Szombathely volt polgármesterének a vasútállomásnál, ott, ahol már korábban is állt egy. A szobrot 1935-ben avatták fel egy nagy városi ünnepség keretében, jelen voltak az akkori polgármesteren kívül a civil és társadalmi szervezetek vezetői is. A szobrot azonban a világháború után elvitték innen és egészen a rendszerváltásig még csak beszélni sem volt tanácsos Éhen Gyuláról – emlékeztetett.

„Szerencsére változott a helyzet és azóta is ápoljuk az emlékét, és így jutottunk el erre a pontra is, hiszen egy olyan városvezetés van, amely felkarolta a kezdeményezésünket. Előzetesen informálisan már beszélgettem erről dr. Nemény András polgármester úrral és Putz Attilával, a Civil Bizottság elnökével és azonnal biztosítottak a támogatásukról. Ez nem kis falat, hiszen megváltozott a világ, elmúlt több évtized, de szeretnénk a hagyományokat folytatni és most eljött az a pillanat, hogy a tér felújítása révén be tudunk kapcsolódni” – mondta.

Kozma elmondta, már az előző városvezetést is megkeresték a kezdeményezésükkel, teljes támogatást kaptak egy egész alakos szoborra, ám hamar kiderült, hogy ebből nagy valószínűséggel nem lesz semmi, ugyanis a vasútállomáshoz tervezett intermodális csomópont kialakításához kötötték, amihez csak annyit fűzött, hogy ő is volt politikus és tudja, mik a realitások.

Bokányi Adrienn, Kozma Gábor és Gombás Endre | Fotó: Bonyhádi Zoltán

Most viszont már folynak az előkészületek, egy új mellszobrot fognak készíttetni, több szobrásszal is tárgyalnak, de még nem dőlt el, hogy ki fogja elkészíteni. Az viszont már biztos, hogy közadakozásból finanszírozzák, ebbe már dr. Nemény András polgármester és Putz Attila képviselő is beszállt.

„Ez egy olyan fontos cél, amiben azt gondolom, hogy a polgármesternek példát kell mutatni. Már csak azért is, mert Szombathely ikonikus polgármesteréről van szó, aki minden későbbi polgármesternek példaképe volt. Nem véletlenül, hiszen a mai Szombathely – az intézményekkel, a kulturális és szociális rendszerrel – az ő keze nyomán alakult ki, neki hála lett modern város, ahol már akkor jó volt élni, családot alapítani. Sok család akkor került ide, így az ő leszármazottjai tulajdonképpen a mai szombathelyiek” – mondta dr. Nemény András.

Az sajtótájékoztatón a 2024-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban is tett egy bejelentést Kozma Gábor: az Éhen Gyula Baráti Kör az idei önkormányzati választásokon is támogatja az Éljen Szombathely! Egyesületet.

A 2. választókörzetben Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) jelenlegi képviselőn kívül három jelölt indul a 2024-es önkormányzati választáson, megválasztásuk esetén nekik is vannak megvalósítandó terveik a körzetben: Dr. Varga Zoltán Károlyné (Konzervatívok Egy Jobb Városért), Mák Zsombor (Fidesz-KDNP), Kádár Csaba (Mi Hazánk).

 

Címlapfotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.