km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)

Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)

Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.

 

Több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. A körmendi önkormányzat a helyiek segítségét kérte a homokzsákoláshoz a Büdös-ároknál. Mozgósították a büntetésvégrehajtás dolgozóit, a honvédséget, a polgári- és katasztrófavédelmet és a vízügy munkatársait országszerte - 400-an dolgoztak a gáton tegnap éjszaka és ma napközben. Csatárláncban pakolták a homokzsákokat, nyúlgátat kellett építeni, hogy magasítsák a töltést, nehogy átbukjon rajta a víz. A 2400 méteres nyúlgátat 360 ember részvételével, miskolci és szombathelyi vízügyesek irányítása mellett katasztrófavédők, önkéntesek, helyi lakosok építették az éjszaka, 24 ezer homokzsákból. 


16 óra után 470 centiméter felett volt valamivel a folyó vízszintje Körmendnél, de mivel Ausztriában is több helyütt nagy mennyiségű eső esett, ez tovább emelkedhet. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak. 


A helyszínen rengeteg katasztrófavédő, tűzoltó, vízügyi szakember, katona, rendőr, civil és önkéntes van, akik mind részt vesznek a megfeszített védekezésben. Délután mi is kimentünk a helyszínre fotókat és videókat készíteni, ám rendőrök állták utunkat és nem engedtek fel minket a töltés azon részére, ahol több civil is sétált még. Sajtóigazolvány hiányában (a készülődésnél nem ez volt a legfontosabb), az árvíz nem fotózható, látogatható. Természetesen érthető, hogy a nézelődőket egy bizonyos vízszint felett már meg kell óvni saját maguktól is, de mi is csak a munkánkat szerettük volna végezni, ahogy tettük ezt korábban, jó pár árvíznél. S bár azzal a mondattal engedtek utunkra, hogy nem kell a Facebookra a fotó, azért próbáltunk hozni pár képet olvasóinknak, hogy átérezzék a körmendiek félelmeit. Mert ha esetleg gond lesz, akkor szívesen megyünk és segítünk, ahogy tettük eddig is, ha nem feltétel az előzetes regisztráció.  

 

bb

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.