Szeretetből jövök be dolgozni - Szabó Imréné 60 éve a Markusovszky Kórházban

Szabó Imréné, ahogy a kórházban szólítják, Valika, kedvesen fogad minket a központi műtőblokkban: minden mozdulatából érződik, hogy ez a második otthona – nevezhetjük elsőnek is, mondja nevetve, hiszen itt tölti a legtöbb időt. 1962-ben a csecsemőosztályon kezdett dolgozni, egy év múlva került a szemészetre, s a műtősnői iskola elvégzése, 1965 óta a szemészeti műtőben dolgozik – ami aztán bekerült a központi műtőblokkba.

Kérdésemre, hogy nem érezte-e soha, hogy nyugdíjba kellene menni, határozott nemmel felel: annyira szeret itt lenni, hogy, ha otthon kell maradnia, akkor biztos, hogy nagy baj van. A kórházi munka minden összetevőjét – a közösséget, az embereket, a kollégákat – szereti, s reméli, ez kölcsönös, mi pedig egy cseppet sem kételkedünk, hiszen mindenki, akivel a folyosón találkozunk, szól egy kedves szót a műtős asszisztenshez, s a beszélgetéshez szobáját kölcsönző Péczeli András osztályvezető műtős-szakasszisztens is hevesen bólogat: a kommunikációjuk inkább családias, mintsem hivatalos.

Kiderül, hogy Valika tényleg mindent szeret a munkahelyén: az összes műtéthez kedvvel asszisztál, különösen az új gépek adta kihívások érdeklik, 3D eljárásokról, keratoplasztikáról, vitrectómiáról, új technikákról ifjú orvosokat meghazudtoló lelkesedéssel beszél: ezekkel ma egészen máshogy végzik el a beavatkozásokat, mint pályája kezdetén, így igazi kihívás elé állítják az embert. Arról is beszélgetünk, mi az, ami 60 éve állandó ebben a munkában: a legtöbb műtét itt szürkehályogműtét, magyarázza Valika, s fantasztikus, mikor a betegek utána örömmel s hálásan azt mondják, hogy látnak – ennél nagyobb boldogság senkinek sem kell.

Az asszisztensnek 4 unokája, 3 dédunokája van, lánya (aki maga is az egészségügyben dolgozott, már nyugdíjas) könnyebben, fia nehezebben fogadja el, hogy nem pihenéssel, üdüléssel telnek édesanyja nyugdíjas évei – hétvégén azért a családra is jut idő, akik már elfogadták, ha Vali néni nem dolgozhat, baj van. Azt, hogy Covid idején életkora miatt nem jöhetett be a kórházba, nehezen viselte: naponta kapcsolatban volt az osztállyal, így vészelte át ezt az időszakot. Kikapcsolódásként kirándulni, túrázni jár, és műlencse-implantációval, -sebészettel kapcsolatos kongresszusokra, ahol sokat tanul. Évente háromszor Hévízen pihen – a medencébe nem megyek, teszi gyorsan hozzá –, sétál, nézelődik, kikapcsol.

Neki is vannak nehezebb napjai – ilyenkor csendesebb a munkahelyén: férjét 19 éve, hirtelen veszítette el, az évforduló nagyon megérinti. Ilyenkor szabadságra megy, igyekszik nem mutatni a bánatát.  Szerencsére egészségi állapota is engedi, hogy minden nap pontosan érkezzen meg munkahelyére: szerinte ez fejben vagy lélekben dől el, egyszerűen akarni, csinálni és szeretni kell a hivatást. – Én szeretetből jövök be dolgozni – fogalmazza meg a lényeget –, akárcsak 50, 60 évvel ezelőtt. 
A beszélgetés után, a folyosón még utánunk szól egy nővér, érdeklődve, hogy jól sikerült-e az interjú. – Persze, hogy is másként – teszi hozzá –, Valika egy tündér.
Múlt pénteken meglepetés-összejövetel keretében köszöntötték születésnapján a Pannónia Étteremben: a Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete SHAO-díjjal ismerte el munkáját, a kitüntetést Nagyné Szőke Erzsébet elnök adta át. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Nagy Lajos főigazgató főorvos, Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke és Horváth Soma, Szombathely alpolgármestere.

Tar Patrícia

Fotó: Nagy Jácint