km/óra
  2024.10.09., szerda  •  Dénes napja
„Szent László is remekül érezné magát Zanaton”

„Szent László is remekül érezné magát Zanaton”

Ünnepi szentmisével kezdődött ma reggel a zanati Szent László nap. A szertartáson részt vett dr. Nemény András, városunk polgármestere is. Megemlékezéssel folytatódott a program a Szent László Parkban, amelyen dr. Horváth Attila alpolgármester mondott köszöntőt. Délután a közösségi háznál várják érdekes programok az érdeklődőket: a kicsikre arcfestés, ugrálóvár, bábelőadás és körhinta vár, este a felnőtteknek lesz táncház.

A Szent László Parkban dr. Horváth Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
 
- Kérem, engedjék meg, hogy elmondjam önöknek: egy nem zanati, nem itt lakó ember hogyan látja ezt a városrészt, hogyan látja a zanatiakat. Amikor én Zanatra gondolok, akkor egy nagyon összetartó, nagyon erős közösséget látok magam előtt. Egy olyan közösséget, amely őrzi a hagyományait, büszke a múltjára, és példát tud mutatni a közösség értékeinek megőrzésében, valamint a közösség problémáinak megoldásában. Kívülről nézve önök olyanok, mint egy nagy család. Egy család, amelyben nyilván lehetnek az egyes embereknek nézeteltérései egymással, de attól még biztosan tudják, hogy ha baj van, akkor számíthatnak egymásra. Azért merem ezt mondani, mert egészen hihetetlen volt számomra az az összefogás, amit akár az utak felújítása, vagy akár a kerékpárúttal kapcsolatban tapasztaltam. A mai napon Zanat védőszentjére, Szent László királyunkra is emlékezünk. Azt gondolom, hogy 500 évvel ezelőtt az elődeink helyes döntést hoztak akkor, amikor a lovagkirályok egyik legkiválóbbját, vagy ahogy a krónikák emlegetik, Isten atlétáját választották védőszentnek. Egy olyan királyt, aki a fontos ügyekben soha nem adta fel, soha nem csökkent a hite. Egy olyan királyt, akiben egész nemzetünk bízhatott, egy olyan királyt, akinek nem nemcsak erejét, hanem bölcsességét is kiemelik a történetírók. Egy olyan királyt, aki ha most köztünk élne, biztos vagyok benne, hogy remekül érezné magát Zanaton. Jó szórakozást kívánok egész napra. Éljen Szent László király! Éljen Zanat! Éljen Szombathely! - fogalmazott dr. Horváth Attila. Az ünnepi köszöntő után következett a koszorúzás.
 
Délután a közösségi háznál folytatódnak a programok, három órakor kinyit a gyermekeknek a táncház. 5 órakor kezdődik Kovács Géza Vásártér című bábelőadása, este 7 órától pedig a felnőtteket várják a táncházba. Lesz még arcfestés, lufifújás, körhinta és ugrálóvár. Július 3-án, hétfőn 18 órakor pedig tűzmise lesz a zanati templomban.

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.