Szauer Ágoston 60!

Él s alkot Savariánkban egy szerény, halkszavú költő, aki kiváló magyartanár (is) a Bolyaiban, s magát amatőr csillagásznak nevezi (ámbár régóta profi abban is). 1986 óta publikálja a verseit. Bár többnyire rövidek, tömörekaz alkotásai, azok mégis hosszú időre, jó mélyre belénk költöznek. Merengésre, töprengésre – meg lét-felfedezésre – inspirálnak. Másként hamuba sült pogácsát/útravalót csempésznek a tarisznyánkba. Hogyha már végképp mindenünkből kifogynánk, vegyük csak nyugodtan elő e vésztartalékot. Merthogy továbblendít, hogy csak azért se adjuk fel!

Kis ízelítő: 

„A hold a nedves lomb mögött /
lelassul, hosszan meglapul. / Most moccan.
Fent egy ág törött. / Pár csepp a kerti padra
hull.” (Eső után). „Friss, sárga fény már / alig
lobban / a rövidülő / nappalokban. // Lerótt
adósság: kell egy ének / a múlt idejű / léti-
géknek.” (Elégia)

Az irodalmi játékokkal is „fűszerezett” köszöntőt meglepetésnek szánták a szervezők/szereplők: dr. Baráthné Molnár Mónika (könyvtár-igazgató), Szabó Tibor (WSSZ-direktor), Fűzfa Balázs (irodalomtörténész, aki az alkotóval beszélgetett), Papp Tibor (Bolyai-igazgató), Szombathelyi Pedagógus Kórus (karnagyuk: Sándorfi Olga Diána), Orosz Róbert (színművész) és Márton fia; Balogh Lajos (botanikus); Kajtár Kincső és Böndicz-Major Patrik (bolyais kisdiákok), felkészítőjük Takács Marietta(magyartanár/osztályfőnök). Szauer Dániel (2005), Ágoston tanár úr fia, mit ad Isten, költőpalánta. Az Életünk folyóirat idei, 2. számában édesapja verseivel együtt látott napvilágot az ő néhány alkotása is. Az ifjú poéta ezekből „villantott föl”.

Két lét-látlelete: 

„Elkülönül kék a zöldtől. / Tiszta szí-
nek, nemdebár? / Türkiz színű volt az élet, /
test és lélek messze már.” (Paletta) „Az árny
kezd halványodni már. / Időt nem mutat. /
Megáll. / Az óralap marad csupán. / Az idő
eltűnt. / Homály.” (Napóra)

Szauer Ágoston-verset ekként jellemzett/elemzett – írásos köszöntőjében a betegsége miatt távol maradni kényszerült – Alexa Károly, az Életünk főszerkesztője. „Nem a mindennapok rögzítődnek benne, hanem az, ami örökre szólóan érvényes üzenet, ahol a sors jelenik meg, a lélek, a természet, a nyelv, a léten a mindennapokat számon kérő lírai szigor.” „Mi sem okozna nagyobb örömet, mint az, ha egyszer Szauer Ágoston gimnáziumi osztályában, egy rendkívüli irodalomóra keretében elmesélhetném a gyerekeknek, hogy mit is jelent a magyar irodalomban az, amit a tanáruk létrehozott, és amit nem lankadó türelemmel, önfegyelemmel és, mondjuk csak ki, megajándékozottsággal művel.”

szöveg: Szenkovits Péter 
Fotó: Facebook/Berzsenyi Dániel Könyvtár