km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Rendelettervezet: több szakmát akár képesítés nélkül is lehet gyakorolni a jövőben

Rendelettervezet: több szakmát akár képesítés nélkül is lehet gyakorolni a jövőben

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelettervezete szerint jó néhány szakmát akár képesítés nélkül is lehet gyakorolni a jövőben. Olyan mesterségek érintettek, mint például a szobafestő és -mázoló, a pék- és cukrász technikus, a villamosipari előkészítő villanyszerelő, erősáramú elektrotechnikus, bádogos, járműipari karbantartó. Nem lesz szüksége szakirányú végzettségre azoknak sem, akik biológiai terméket állítanak elő, villamos gépeket javítanak és telepítenek vagy villanyautók alkatrészeit cserélik.

 

A hivatalos indoklás alapján a foglalkoztatottság növelése a cél azzal, hogy egyes tevékenységekhez nem lesz szükség képesítésre. A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökétől az SZTV megtudta: ha a rendelettervezet megvalósul, az nemcsak a hazai, hanem a külföldi szakképzetlen munkaerőnek is új lehetőségeket teremthet; igaz, mind csak képzett felügyelet mellett gyakorolhatnák foglalkozásukat. 


Cseri József alelnök kiemelte, ez egy kényszerintézkedés - a krónikus hazai munkaerőpiaci helyzetre próbálnak megoldást találni. Hozzátette, vannak aggályaik a rendelettel kapcsolatban. Egyik oldalát illetően fontos azt tudni, hogy számos olyan tevékenység is lehet, amelynek akár egészségügyi vagy egyéb biztonsági kockázata lehet.


A jogszabálytervezet aggályokat vet fel. Jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet például, ha hozzá nem értő kéz- és lábápoló végzi a szolgáltatást - szakszerűtlenül. A higiéniai feltételek hiánya, a nem megfelelő tájékoztatás egyes esetekben akár súlyos egészségkárosodáshoz is vezethet.


Imreh Noémi kéz- és lábápoló technikus elmondta, hogy egyetemi oktatóik voltak anatómiából. Akkor még nem értették, hogy miért kell ennyire részletesen tanulniuk, most már tudják. Azért, hogy felismerjék a betegségeket, a különböző elváltozásokat, hogy tudjanak tanácsot adni abban, hogy otthon hogyan kezelhetik. 


A Kéz- és Lábápolók Szakmai Oldala az egyik internetes platformon petíciót indított a tervezett módosítás ellen. A tiltakozást már átadták a minisztériumnak. 


Több építőipari vállalkozót is felkeresett az SZTV, kamera előtt nem kívántak nyilatkozni, de azt elmondták, nem alkalmaznának szakképzetlen munkaerőt például festőnek. Egyikük szerint az is probléma, hogy sokszor a képesített festő sem elég képzett. Ugyan a rendeletterv alapján a képzetlen munkaerő csak egy szakképesített felügyelete mellett dolgozhatna, ez a munkaadóra extra terhet és felelősséget ró.


Cseri József elmondta még, hogy a vállalkozóktól rengeteg visszajelzést kaptak, akik sérelmezik azt, hogy ilyen értelemben nagyobb felelősség szakadhat a nyakukba, és nem feltétlenül azt az oldalát vizsgálják, hogy a hatósági követelményeknek való megfelelést ez valamilyen szinten könnyíti.


A vállalkozók többsége attól tart, hogy milyen formában lesz igazolható a munkavállaló, illetve a munkáltató felelőssége egy olyan probléma miatt, amit a képzetlen munkaerő okozott. Az iparkamara alelnöke szerint a szakképzéseket is veszélyezteti a jogszabálytervezet. 


Telefonon keresték a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatóját, aki nem adott interjút, de annyit elmondott, hogy véleménye szerint őket nem érinti a rendelettervezet. 

 

Forrás: SZTV
Illusztráció: pixabay.com

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.