Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Szombathely irányába tartott a 86-os főúton egy autószállító tréler - számolt be róla a 112press. A balogunyomi vasúti átkelő után a sofőr későn észlelte az előtte forgalmi okból álló járműveket. A szerelvény vezetője a fékbe taposott, de már nem tudta megállítani a járművet az előtte álló Honda mögött, így nekiütközött és nekitolta egy másik lengyel rendszámú autószállító trélernek. Személyi sérülés nem történt, de a 86-os főúton mindkét irányban több kilométeres torlódás alakult ki. A Körmend felé tartók már Szombathely után azonnal torlódásba futhattak, míg a Körmend felől érkezők a legrosszabb időszakban Kisunyomnál kényszerültek megállásra. A forgalom rendőri irányítás mellett haladhatott, egy sávon, váltakozó irányban. A Hondát vezető magyar férfi elmondta, hogy már másodpercek óta álltak, amikor megtörtént a baleset. A helyszín közelében útjavítás miatt 40 km/órás sebességkorlátozás van életben és emiatt kellett megállnia a járműoszlopnak.
Nem számított megálló autóra a teherautó vezetője
A szombathelyi Vörösmarty Mihály utcában a belváros felé tartott egy MAN teherjármű csütörtökön délután. A Semmelweis Ignác utca lámpás kereszteződését elhagyva egy Hyundai vezetője lassított, hogy beengedjen a sorba egy járművet a Pelikán irodaház felől. Így tett a mögötte haladó Renault is, majd az érkező MAN egybe tolta a sort. Személyi sérülés itt sem történt, a teherautó vezetője elismerte a felelősségét a balesetért. A csúcsidőszakban történt baleset nagy torlódást okozott.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.